Faith No More – King For A Day : Fool For A Lifetime (1995) © Polydor K.K

A remek dalokhoz mindenekelőtt a világ egyik legnagyszerűbb ritmusszekciója fektette le az alapokat. A később Ozzy mögött is felbukkant Mike Bordin és a zenekarvezető Billy Gould működése a Peter Gabriel szólómunkáin hasonló minőségű háttérmunkát végző Manu Katché / Tony Levin páros lenyűgöző teljesítményét idézi fel, ahogy a legkülönbözőbb zenei stílusokban is fölényes tudással és rendkívül ízlésesen dolgoznak a főhős alá. Utóbbi pedig nem is lehet más, mint az énekes Patton, aki egy időben szabadul meg végképp a konvencióktól és teremt iskolát, zsánerek között cikázó, bődületes énekteljesítménye egyszerre totálisan meghökkentő és tankönyvbe illő. A hathúros hangszer ideiglenes gazdája is rajta keresztül lehetett saját csapata, a Mr. Bungle multiinstrumentalistája, Trey Spruance, akinek játékában társaihoz hasonlóan, zökkenőmentesen fonódnak össze a legkülönbözőbb stílusok a free jazztől a death metalig – és aki mindennek ellenére kizárólag ezt a lemezfelvételt érte meg a FNM soraiban, a turnén már Dean Menta játszott a zenekarral.

Az “Angyalporral” magát máris a legnagyobbak közé katapultált Mike Patton itt is hozza a dühből és kacagásból összegyúrt szövegeit, amiben a szükséges agresszivitás, önirónia és a maró gúny egyszerre van jelen. Ennek leképezése számomra a lemezcím is, a Star A.D.-ben pedig végképp nem csinálnak titkot abból, hogy ezek az arcok magukat is kigúnyolják, ha kell („A little joke that’s understood / All over the world”). Az album milliónyi színe között ugyanakkor már a férfihoz méltó búcsú lehetősége is feldereng, amíg még erre esély mutatkozik („…And when you die, you’ll become something worse than dead / You’ll become a legend”). A King For A Day… lemez ereje teljében és annak tökéletes tudatában mutatja meg a zenekart, akik ebben a szűk órányi terjedelemben is pontosan száz százalékos teljesítményt nyújtanak, hiszen zsigerből képtelenek tölteléktémákra. Jellemző, hogy a lemez hátsó traktusába pakolt négy dal (Take This Bottle – King For A Day – What A Day – The Last To Know) is olyan tökéletes érzelmi ívet ír le, ami önmagában csaknem zavarba ejtő.
Nálam 10/10
(shockmagazin.hu)

01. Get Out
02. Ricochet
03. Evidence
04. The Gentle Art Of Making Enemies
05. Star A. D.
06. Cuckoo For Caca
07. Caralho Voador
08. Ugly In The Morning
09. Digging The Grave
10. Take This Bottle
11. King For a Day
12. What A Day
13. The Last To Know
14. Just A Man
15. Absolute Zero (japán bonusz dal)

Mike Bordin – dobok
Roddy Bottum – billentyűs hangszerek
Billy Gould – basszusgitár
Mike Patton – ének
Trey Squance – gitár

https://pastebin.odavisz.cam (klikk)

Találatok: 17

Publication author

offline 20 óra

dali300

263

Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet. A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült: az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a szobor hatása alá kerültem.
/Vásáry Tamás/

Comments: 529Publics: 1364Registration: 25-09-2017

Szerző: dali300

Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet. A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült: az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a szobor hatása alá kerültem. /Vásáry Tamás/ dali300 összes bejegyzése