Lamb – Bring Out The Sun (1971/2009) Collector’s Choice Music

A san franciscoi Lamb együttesre ma már általában csak a Fillmore-ban való fellépésük miatt emlékeznek: a The Last Days című koncertlemezen ők voltak az egyik nem sztár fellépők a nagyobb nevek, például a Grateful Dead, Santana és Boz Scaggs által uralt előadáson.
Pedig a zenekar a 70-es évek elején három albumot is kiadott, és kicsi, de nagyon érdekes csapat volt.
San Franciscóban akkor hívták fel magukra a figyelmet, amikor 1969 novemberében a Crosby, Stills, Nash & Young előzenekaraként néhány estén át a Winterlandben játszottak. Bill Graham impresszárió lett a menedzserük, és David Rubinson producer, aki korábban olyan neves együttesekkel dolgozott együtt, mint a Santana és a Moby Grape, ebben a minőségében működött közre az első lemezükön.
A Fillmore kiadónál megjelent debütáló albumuk, az A Sign of Change talán a legkompromisszummentesebb és legkísérletezőbb volt, nagyrészt jazz-folk akusztikus feldolgozásokra támaszkodott, és Mauritz lenyűgöző hangját helyezte előtérbe impresszionista, álomszerű dalszövegekkel.
Nem voltak könnyen összehasonlíthatóak más san franciscói rockzenekarokkal, és még az is kérdéses, hogy egyáltalán lehet-e őket rockzenekarnak minősíteni. Zenéjükben keveredtek a jazz, a folk, az énekes/dalszerző pop, a gospel, sőt, még klasszikus és avantgárd hatások is.
A csodálatos hangú énekesnő Barbara Mauritz (1948-2014) volt a meghatározó személyiség, a dalok többségét is ő írta.
1972-ben Barbara szólópályafutásba kezdett, de egyetlen megjelent albuma (Music Box) nem keltett feltűnést, ráadásul a lemezkiadók még a Lambnak szerzett dalaiért sem fizettek neki, szerzői jogait is lenyúlták.

A Lamb harmadik lemezén hallható dalok:
01. Old Fashioned Remedy (04:23:20)
02. The Wish (01:54:55)
03. Rap With Rhyme (04:33:14)
04. River Boulevard (03:09:45)
05. How Am I Gonna Manage (03:24:44)
06. Visions of Blackbirds (01:51:00)
07. Salty (08:22:30)
08. The Vine (03:04:48)
09. Live to Your Heart (03:34:31)

A zenészek:
Barbara Mauritz – vocal, backing vocals, piano, acoustic guitar
Bob Swanson – banjo, acoustic guitar
David Hayes – bass
+
Mark Springer – acoustic guitar, backing vocals
Richard Shlosser – drums
Tom Salisbury- organ, piano, backing vocals
Michael Pendergrass – acoustic guitar
Clyde Flowers – bass
Richard Fenner – cello
Eddie Lee Charlton – drums
John McFee – steel guitar
Ed Bogas – viola, steel arrangement
Charles Peterson – saxophone
Mel Martin – saxophone
Bill Atwood – trumpet
Dwight Hall – trumpet
Warren Gale – trumpet
Stephan Furre – trombone
Leonard Lasher – bass
Myron Mu – french horn
David Litwin – Moog synthesizer
John Viera – Moog synthesizer
Patrick Gleason – Moog synthesizer
Vince Delgado – tabla

A 2016. Szeptember 23-i bejegyzés frissítése.

https://zenekucko.com/07018

0

Visits: 40

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

négy + hat =

Password generation