Ray Manzarek (1939-2013)
“Jim Morrison halála után a Doors maradéka (Ray Manzarek billentyűs, Robbie Krieger gitáros és John Densmore dobos) kiadott még kettő, méltatlanul mellőzött lemezt. Az Other Voices és a Full Circle olyannyira nem került bele a kánonba, hogy egy mezei Doors-rajongó még csak nem is hallott róluk, az Internet előtti korban pedig meghallgatni sem tudta őket.
Az USÁ-ban egyiket sem adták ki újra (sem bakeliten, sem CD-n) és Európában is csak egyetlen, igénytelen külsejű CD jelent meg, tartalmazva mindkét lemezt.
Arra a kérdésre, hogy ezek a remek lemezek miért nem nyerték el a közönség tetszését, egyetlen válasz adható: Jim Morrison karakteres hangja és delejes egyénisége hiányzott.
Borzasztóan hiányzott, és valószínűleg nem csak a rajongóknak.
A váratlan, ám nem meglepő párizsi halál sokk-ként éri a Doors tagjait, hiszen Jim ugyan már kilépett a bandából, de a készülő lemezt (a későbbi, beszédes című, Other Voices) az ő hangjára és karakterére írták. Arra számítottak, megunja majd a nyugalmat és visszatér, ha másért nem, akkor csupán a lemez felvételére.
Egészen kísérteties és már-már fájdalmas, ahogy az Other Voices minden hangja és ritmusa Morrison után sóvárog. Rövid ideig rebesgetik ugyan, hogy Iggy Pop lesz az énekes (képzeljük csak el, milyen lett volna – egy gondolatkísérletet mindenképpen megér), de aztán mégsem, így bandán belül oldják meg a dolgokat. Ray Manzarek nem túl karakteres hangja és szemüveges visszafogottsága (bár ez csak a látszat volt, egy kis vadulásért neki sem kell a szomszédba mennie, de Jimhez képes egészen konszolidált figura) azonban valahogy idegenül mozog, az amúgy erősen doors-os zenei szövetben. Ha Morrison hozzátehette volna a magáét, akkor az Other Voices lehetett volna a egyik legerősebb lemezük.
(Természetesen csakis a zseniális L.A. Woman után.)
Nem meglepő, hogy a számok szövegeiben is erőteljes változás áll be, Morrison ködös, többrétegű, olykor csupa blöff líráját felváltja Manzarek másféle, túlságosan is egyértelmű szimbólumokkal operáló szövege. Bár az Other Voices-on még mímelni próbálja Morrisont, a következőn, a Full Circle-n már a lírai koordinátarendszer totálisan átellenes felén fogalmazza dalszövegeit (legjobb példa erre a Mosquito szövege: No me moleste mosquito, let me eat my burrito, why don’t you go home.) (Ez nem kiragadott részlet volt, hanem a komplett szöveg.) Maga a zene is halványlila poszthippi árnylatot vesz fel, erőteljes jazzes beütéssel, és ettől, hogy (képzavarral élve) fülünk már nem sikolt Jim Morrison hangja után, jobban is élvezhető, mint az előző lemez.
A Full Circle minden erénye ellenére sem hozza vissza a bandát, így a Doors feloszlik, a tagok szétszélednek, és azt követően még csak megközelíteni sem tudják előző sikereiket. Pedig ha valaki, akkor Manzarek vihette volna valamire. Javarészt ő volt a felelős a Doors sajátos hangzásáért, egyáltalán nem tehetségtelen ember, csak Jim Morrison és a Doors hatalmasra nőtt árnyékából nem tudott kitalálni a napfényre.
Saját nevén kiadott még két tényleg remek, ám visszhangtalan szólóalbumot, feljátszotta a Carmina Buranat, összerántotta a tagokat még egyszer az American Prayer erejéig, aztán a 70-es évek végén megalakította a szupergrupnak titulált Nite City-t. Velük készített egy felemás és egy vállalhatatlan lemezt, és lehet, hogy ez utóbbi adta meg a lökést a süllyesztőbe, mert attól kezdve, egészen a Doors 2002-es (perektől terhes) újjáalakulásáig, a sessionzenészek savanyú kenyerét ette.” (Tengereczki Pál egyzene.blog.hu)
A számok:
01. He Can’t Come Today – 4:40
02. Solar Boat – 5:58
03. Downbound Train (Chuck Berry) – 5:31
04. The Golden Scarab ” – 6:42
05. The Purpose Of Existence Is? – 6:38
06. The Moorish Idol – 5:38
07. Choose Up And Choose Off – 4:43
08. Oh Thou Precious Nectar Filled Form (or) A Little Fart – 4:57
CD Bonus tracks
09. Whirling Dervish (Manzarek, Paul Davis)
10. I Wake Up Screaming (Manzarek, Danny Sugerman)
11. Bicentennial Blues (Love It or Leave It)
Az igen népes és kiváló csapat:
Ray Manzarek – vocals, keyboards, piano, organ, synthesizer, kalimba
Flo & Eddie – vocals
Joe Walsh – guitar
Larry Carlton – guitar
John Klemmer – saxophone
Tony Williams – drums
Michael Fennelly – guitar
George Segal – banjo
Oscar Brashear – trumpet
Mailto Correa – percussion, bongos, conga
Tim Downs – drums
Steve Forman – percussion, bells
Milt Holland – percussion, cowbell
Mark Pines – guitar
Jerry Scheff – bass
Patti Smith – voices
Ernie Watts – tenor saxophone
Gary Mallaber – drums, percussion, vibraphone
Paul Davis – percussion
A 2012 December 25-i bejegyzés frissítése.
https://zenekucko.com/03968
Visits: 88
Publication author
