Thin Lizzy – Jailbreak (1976/2006) © Mercury

A Thin Lizzy egyik legnagyobb öröksége, hogy rengeteg tehetséget adott, akik nagyrészt itt indultak el a nagyobb ismeretséghez vezető úton. Egy csodás dalokból álló hagyatékot, Gary Moore érzelmektől fűtött játékát, de főleg a fél szemébe logó Jimi Hendrix-frizurás, gyilkos tekintetű, Fender Precision basszusgitárjába oly sajátosan kapaszkodó Phil Lynottot soha nem fogjuk elfeledni.

A Jailbreak lemezről kimásolt The Boys Are Back In Town nótával megcélozták az ír lista dobogójának tetejét, de a dal emellett világszerte is roppant népszerűségre tett szert, és azóta sem vesztett népszerűségéből. Ahogyan a parádés szerzeményekkel teleszórt nagylemez sem, amelynek legnagyobb erőssége talán Gorham és Robertson egyedi, terces dallamokkal operáló ikergitár-játékában keresendő. Nem kell túl sokat kutakodni, ha a későbbi metalzenekarokra (Iron Maiden és társai) olyannyira jellemző kétgitáros felállás hatásairól szeretnénk meggyőződni: amennyiben még nem találtuk meg a választ, elég csak valamelyik Lizzy-anyagba belefülelni (a korabeli Judas Priest-művek mellett). A címadó és a már említett gigasláger mellett az Emerald, a Cowboy Song, a Running Back, netán a Warrior is mind csak azt bizonyították, hogy itt a zenekar stílusa véglegesen kikristályosodott, Phil dalszerzői vénája pedig csakis a legnagyobbakéhoz mérhető. A lemezt követő, a többek között az Aerosmith, a Rush és a Rainbow társaságában lezavart turnék is egyre nagyobb népszerűséget hoztak számukra.
/shockmagazin.hu/

01. Jailbreak
02. Angel From The Coast
03. Running Back
04. Romeo And The Lonely Girl
05. Warriors
06. The Boys Are Back In Town
07. Fight Or Fall
08. Cowboy Song
09. Emerald

Phil Lynott – ének, basszusgitár
Scott Gorham – gitár
Brian Robertson – gitár
Brian Downey – dobok
+
Tim Hinkley – billentyűsök

John Alcock – producer

http://justpaste.odavisz.cam (klikk)




 

 

1

Találatok: 80

Publication author

offline 2 nap

dali300

Avatar 255
Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet. A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült: az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a szobor hatása alá kerültem.
/Vásáry Tamás/
Comments: 528Publics: 1360Registration: 25-09-2017
Avatar

Szerző: dali300

Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet. A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült: az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a szobor hatása alá kerültem. /Vásáry Tamás/

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

16 + tizenhárom =

Password generation