A szájhagyomány szerint egy rockbandához szükség van zenészekre, plusz egy dobosra. Eme gondolat valóságtartalmáról persze nyilván mást gondol egy szólógitáros, és mást egy dobos, de azt talán az ütősök is elismerik, hogy ők csak legritkábban meghatározók egy-egy együttes életében – cserébe valószínűleg a többi hangszeres is elismeri, hogy azért vannak kivételek. Ilyen például Cozy Powel, aki Colin Flooks néven született.
Cozy is azok közé a dobosok közé tartozott, akik egy cseppet sem kímélték a hangszert. Kőkeményen játszott, mintha kínozni, mi több, megsemmisíteni kívánta volna a cájgot. Minden egyes lemezen, amelyen játszott, hallani azt a féktelen erőt, amit a dobra kifejtett. Volt is válla rendesen. Rögtön hozzá kell tennünk, hogy játszott a hangszeren. Muzsikált. Tisztában vagyok vele, hogy létezik egy zenész mondás, miszerint, ha nem tudsz játszani semmilyen hangszeren, akkor legyél dobos. Nos, ez rá egy kicsit sem volt igaz. Miután azonban nagy rajongója volt John Bonzo Bonham-nek, nem csodálkozhatunk azon, hogy az erőt tekintette a fő zenei forrásnak.
1998 áprilisában egy olyan muzsikus búcsúzott a földi léttől, akit a rock, a blues és a kényes jazz rajongók egyaránt elismertek és szerettek. Úgy halt meg, ahogyan élt, gyorsan és keményen.
01. Theme 1
Bass – Jack Bruce
Drums – Cozy Powell
Piano, Synth [Moog], Keyboards [Yamaha CS80 Polyphonic] – Don Airey
Rhythm Guitar – Bernie Marsden
02. Killer
Bass – Jack Bruce
Drums – Cozy Powell
Guitar – Gary Moore
Synth [Moog], Keyboards [CS80] – Don Airey
03. Heidi Goes To Town
Bass – Jack Bruce
Drums, Percussion – Cozy Powell
Synth [Moog], Keyboards [CS80] – Don Airey
04. El Sid
Bass – Jack Bruce
Drums – Cozy Powell
Guita – Bernie Marsden
Piano, Synth [Moog] – Don Airey
05. Sweet Poison
Bass – Jack Bruce
Drums – Cozy Powell
Guitar – Dave Clempson
Piano, Electric Piano [Fender Rhodes] – Max Middleton
Synth [CS80] – Don Airey
06. The Loner – is dedicated to Jeff Beck
Bass – Jack Bruce
Drums – Cozy Powell
Electric Piano [Fender Rhodes], Synth [Moog] – Max Middleton
Guitar – Dave Clempson
07. Over The Top*
Bass – Jack Bruce
Drums, Tubular Bells, Handbell, Gong, Drum [Tympani], Drum [Military], Snare [Drum], Effects [Incendiaries] – Cozy Powell
Grand Piano, Keyboards [CS80 (Strings, French Horns, Bass)], Synth [Mini-Moog (Trumpets, Trombone, Oboes, Flute)] – Don Airey
* – Track 07 contains interpretation of the end section of Pyotr Ilyich Tchaikovsky – Overture “1812”, Op. 49
Producer: Martin Birch
Thanks to: Roger Glover, Neil Murray, Tchaikovsky, Terry Yeadon and Silverstone.
https://zenekucko.com/zycoop
…………………………………………………………………………………………………………………….
UPDATE: Levin (2014 Ápr 18 4:10:09)
Találatok: 25
“Úgy halt meg, ahogyan élt, gyorsan és keményen.” – Ez a kijelentés olyan éles és pontos mint egy szike.
Amúgy pont mint a példaképe Bonham.
És nekem a Tanú című film jut eszembe: Pelikán elvtárssal szólva ” … ütni kell!”