…Yo-Yo Ma vagy Mischa Maisky világsztár. Ha ők lépnek fel, könnyű megtölteni a koncerttermet, mert őket és a hasonlókat körülöleli a sztárság csomagolása – amiért ők maguk is mindent megtesznek. Képzeljük el Perényi Miklóst, amint sztárolja magát. Ugyan már, minek? Az ilyesmi nem a zenéről szól – őt meg a zene érdekli (meg a vonatok, meg a hegyek – de ez nem tartozik ide). De aki Perényi-hangversenyre megy, biztosan tudhatja, hogy a legmagasabb minőségben lesz része.
Perényi Miklós nem specializálódott valamilyen területre. Hogy talán többet kamarázik, mint ahányszor szólistaként fellép, az nem biztos, hogy az ő döntése. És természetesen szólistaként is kiváló, gondoljunk (fájdalmasan kevés!) lemezfelvétele közül a Haydn- vagy a Dvořák-versenyművekre. Emellett egyaránt játszik barokkot és kortárs zenét, és talán csak ő tudná megmondani, melyiket szívesebben. Az biztos, hogy bármit hallunk tőle, arról nagyon határozott elképzelése van. Nem tudom viszont, összefügg-e ezzel, hogy mintha korszakai lennének abból a szempontból, kivel kamarázik a legtöbbet. Ha csak a zongoristákat soroljuk, mintha lett volna egy Kocsis-, majd egy Ránki-időszak, aztán Schiff Andrással, majd Várjon Dénessel lépett fel a legtöbbször, és közben vannak alkalmibb kamarapartnerei (például fia, Benjámin). Perényivel játszani élmény, mindenkiből a legjobbat hozza ki.
Perényit aligha érdeklik a körülmények: nincs rossz terem, nincs hideg vagy meleg: csak a zene van. Ha Bach, akkor Bach, ha Kodály, akkor Kodály, ha kortárs zene, akkor az. Nehéz megnevezni, miben egyedi az ő játéka, Perényi a nem dögönyözős csellisták szűk táborába tartozik. Ettől aztán a hangja mindig természetes, szép és nem tolakodó. Mégis: mindez csak technika, melyet hihetetlen zenei tudás és „zenékenység” tesz teljessé.
Perényi Miklós, akinek a neve szinonimává vált a csellóval a magyar nyelvben. A híresen csendes művész nem szeret szavakban beszélni, viszont a zenével mindent el tud mondani.
(Budapest, 1948. január 5. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar gordonkaművész, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, érdemes és kiváló művész.
(fidelio nyomán is)
A1. G-DÚR Szvit, Bwv 1007 (16:21)
A2. D-Moll Szvit, Bwv 1008 (18:45)
B3. C-DÚR Szvit, Bwv 1009 (21:22)
B4. Esz-DÚR Szvit, Bwv 1010 (24:14)
C5. C-Moll Szvit. Bwv 1011 (28:07)
C6. D-Dúr Szvit, Bwv 1012 (30:41)
Cselló – Perényi Miklós
-pastebin-
Találatok: 60
Nagy-nagy köszönet ezért!!!
Szívesen!