Prognózis – Előjelek (1984) Hungaroton Start

Prognózis

Vörös István (1955) énekes, gitáros, dalszerző katonaideje alatt, 1979-ben szervezte meg a Hadirock együttest, melynek második felállásában már Kormos Gáborral és Klemm Ervinnel is együtt zenélt a későbbi Prognózisból.

Leszerelésük után, 1981-ben alapították meg a Prognózist, melyhez csatlakozott Jankai Béla és Bártfai György is. Ezzel létrejött a Prognózis klasszikus felállása, mely tartósnak bizonyult: egészen 1987-ig, a zenekar megszűnéséig működtek ebben az összeállításban.
Egy hónappal megalakulásuk után megnyerték a Rock Reflektor című tehetségkutató versenyt, majd Dorogon, az első jelentős magyar rockfesztiválon koncerteztek, több tízezer ember előtt.
1984-ben megjelent első nagylemezük az Előjelek. A lemezre felkerült az együttest korábban megismertető Hajsza közben is, de lemaradt róla a Nyári éjszakák című dal. 1986-ban jelent meg második és egyben utolsó nagylemezük, a Tele van a város szerelemmel.
Ebben a korszakban olyan Magyarországon fellépő világsztárok előtt koncerteztek, mint Tina Turner és Alvin Lee. Részt vettek a korszak jelentős rockfesztiváljain, valamint az 1980-as években megrendezett segélykoncerteken is.
Az Élő segély Afrikáért elnevezésű koncert első napján három dalukat adták elő (Szerelem szabadon, Tele van a város szerelemmel, Hajsza közben), a kezdeményezés nagylemezén pedig az Eltékozolt századok című dallal szerepeltek.

Kedves Bálint, köszönjük a lemezt!

A számok:
A1 Előjelek/Premonitions
A2 Kőhegyek/Mountains Of Stone
A3 Az abszolút balszerencse dala/Song Of Total Misfortune
A4 Háromszögek/Triangles
A5 Szóbeszéd/Grapevine
A6 Hajtóvadászat/Battle

B1 Mindenki bolond/Everybody’s Crazy
B2 Korántsem végleges téma/A Not At All Final Subject
B3 A siker kézről kézre jár/Success Goes Round And Round
B4 A Workinson-ügy/The Workinson Case
B5 Hajsza közben/During The Chase

A zenészek:
Vörös István – gitár, ének
Klemm Ervin – gitár
Kormos Gábor – basszusgitár
Jankai Béla – billentyűsök
Bártfai György – dobok
+
Torma – vokál
Muck Ferenc – tenor szaxofon
Radul Zoltán – alt szaxofon
Berkes Gábor – szintetizátor
Rozgonyi Péter – szintetizátor programok

https://zenekucko.com/08262

0

Visits: 142

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

16 − kilenc =

Password generation