» Alapi István Malmsteen első lemezéről : “1984-ben hallottam először Göczey Zsuzsa ”Lemezbörze helyett” című műsorában. Egy Skodában ültünk éppen a billentyűsünkkel, amikor megszólalt az első lemez és arról a Far Beyond The Sun című szám. Összenéztünk és megálltunk az út szélén. Végighallgattuk, és azt mondtam: ‘itt a világ vége’.”
A Rising Force-on Yngwie nemcsak gitározott, hanem basszusgitározott, plusz egy lábbal működtetett analóg szintetizátort (Moog Taurus) is használt. Dobosa erre az egy lemezre a veterán Barriemore Barlow lett, aki 1971 és 1980 között a Jethro Tull tagja volt. Billentyűse Jens Johansson, (ex-Silver Mountain) és ez az anyag ismertette meg a világgal egy akkor még csupán 19 éves, Puerto Rico-i származású énekes, Jeff Scott Soto nevét, aki már ezen az albumon megvillantotta kivételes tehetségét és hangi adottságait. Igaz, hogy csupán két dalban „jutott szóhoz”.
Semmi nem történik a világban, a gitározásban sem, ok és előzmények nélkül, hiszen Hendrix, Blackmore, és Uli Jon Roth munkássága (meglepetés fog érni bennünket, ha utóbbi gitáros 1979-ben rögzített “Still So Many Lives Away” dalának szólóját meghallgatjuk 02:15-től) kitörölhetetlen nyomott hagyott a Yngwie-ben. Mindezeket ötvözte a klasszikus, főleg barokk zene iránti rajongásával és tulajdonképpen kész is recept.
Malmsteen korszakos és ösztönös zseni (volt), tanulhatatlan képességekkel. Nem véletlen, hogy a legtöbb komolyan vehető zenész Tátrai Tibusz pl. ezt mondta róla egy interjúban: “Azért a Malmsteent nem hagyom bántani. Ő az összes hülyeségével együtt egy olyan új színt hozott a gitározásba, hogy jó napot kívánok…” elismeri a muzikalitását, még akkor is, ha egyébként nem igazán kedveli személyét és dalait. Nem véletlen, hogy Yngwie és a közvetlen nyomában érkező kortársak (Tony MacAlpine, Vinnie Moore, Paul Gilbert, Chris Impellitteri, Joey Tafolla, stb.) mai napig aktívak, a szakma kiválóságai, kimeríthetetlen, folyamatos inspirációt jelentenek évtizedek óta a következő nemzedékeknek. Mondhatjuk talán azt is, hogy a kemény könnyűzene, részben Malmsteennak köszönhetően, igazán értékes művészeti ággá fejlődött a ’80-as években.
/blogs.hu/
01. Black Star
02. Far Beyond the Sun
03. Now Your Ships Are Burned
04. Evil Eye
05. Icarus’ Dream Suite Op. 4
06. As Above, So Below
07. Little Savage
08. Farewell
Jeff Scott Soto – ének
Yngwie J. Malmsteen – gitár, basszusgitár
Barriemore Barlow – dobok (ex-Jethro Tull)
Jens Johansson – billentyűk (ex-Silver Mountain)
http://justpaste.odavisz.cam (klikk)
……………………………………………………………………………………………….
« Tony MacAlpine – Edge of Insanity (1986) ℗ 2010 Nexus
Lehet mondani, hogy a ’80-as évek rockzenéjében mindent túltoltak, a hajaktól és a flitterektől kezdve a hangmennyiségen át egészen a produkciós tennivalókig, ugyanakkor ez a felfogás a teljes műfaj evolúciójára felbecsülhetetlen hatást gyakorolt, soha azelőtt, és soha azóta nem szofisztikálódott annyit a gitáralapú, kemény könnyűzene, mint abban a tíz évben. A korszellemnek és az akkori aranygenerációnak hála az elektromos gitárjáték egyetlen dekád alatt ősrobbanás-szerű fejlődésen ment keresztül, új aspektusaival, korábban nem ismert játékmódjaival, valamint technológiai újításaival odáig jutott, ahonnan már nem igazán lehetett feljebb lépni.
Tony MacAlpine egyike volt azoknak, akik tevékeny részt vállaltak az instrumentum felvirágoztatásában, hiszen amellett, hogy a legelsők között jelentetett meg szólógitárra épülő instrumentális rockalbumot, a komolyzene és a rock fuzionálásában is elévülhetetlen érdemeket szerzett. A klasszikus zongorista szerepében is előszeretettel domborító MacAlpine korai albumai, az 1986-os Edge Of Insanity és az egy évvel későbbi Maximum Security megkerülhetetlenek, ha virtuóz gitározásról esik szó, ám a későbbiekben elkövetett munkái sem tévesztettek célt. A kiemelkedő zeneszerzői vénával megáldott muzsikus mindig jó érzékkel ismerte fel, mikor kell változtatni a formulán ahhoz, hogy – Malmsteen példáján okulva – ne váljon önmaga karikatúrájává, ezért időről-időre friss elemek bevonásával szélesítette önnön zenei spektrumát, a legszebb az egészben pedig az, hogy mindezt saját integritásának maradéktalan megőrzésével abszolválta.
/shockmagazin.hu/
01. Wheel Of Fortune
02. The Stranger
03. Quarter To Midnight (Live Solo)
04. Agrionia
05. Empire in the Sky (Intro)
06. Empire in the Sky
07. The Witch And The Priest
09. The Taker
09. Chopin, Prelude 16, Opus 28
10. Edge Of Insanity
11. The Raven
12. No Place In Time
Tony MacAlpine – gitárok, billentyűk, (basszusgitár 7. szám)
Billy Sheehan – basszusgitár (kivéve a 7. számot) (Mr. Big)
Steve Smith – dobok (Journey, Y&T, Richie Kotzen, Neal Schon)
http.justpaste.marvoltfeljebb.cam (klikk)
Találatok: 203
Publication author
/Vásáry Tamás/
