Arturo Benedetti Michelangeli – The Complete Warner Recordings CD1 (2015) Warner Classics

Michelangeli

A zsenik általában (szinte kivétel nélkül) a hétköznapi emberek számára meglehetősen furcsa figurák. Nem véletlenül szokták mondani azt, hogy a zsenit az őrülttől csak egy paraszthajszál választja el.
A fenti ősi tapasztalat az elmúlt század második felének egyik legnagyobb zongoristája, Arturo Francesco Andrea Giovanni Maria Benedetti Michelangeli (1920-1995) esetében is igaznak bizonyult.

Michelangeli hangszerének világviszonylatban egyik legnagyobb művésze volt az említett időszakban, de zenei karrierje mellett képzett orvos, pilóta és autóversenyző, valamint az antifasiszta mozgalom tagja volt a II. világháború időszakában.
A zeneítészek Horowitz és Richter mellett a század egyik legkimagaslóbb zongora virtuózának tartják. Hibátlan játékáról volt híres. A tökéletesség szinte rögeszméje volt.
1965-ben BDM néven könnyűzenei lemezkiadót alapított két barátjával.
A cég 1968-ra csődbe jutott. Benedetti Michelangeli a vagyonával felelt a cégért: egy fellépés bevételét, két nyaralóját, és amit sosem bocsájtott meg, két zongoráját foglalták le, mindezt megalázó módon, egy Riminiben tartott koncertjén, a közönség előtt jelentette be a végrehajtó.
Ezt követően örökre elhagyta Olaszországot, Svájcban telepedett le.
Aldo Moro olasz miniszterelnök és Sandro Pertini köztársasági elnök békítési kísérlete is eredménytelen volt. Megvonta a névhasználat jogát a Bresciában 1965 óta évente megrendezett zongorafesztiváltól is. (Halála után a fesztivál viharos gyorsasággal visszaszerezte a névhasználat jogát.)
1993-ban fizetett hirdetésben mondta le négy londoni koncertjét, mert a rendezők megengedték, hogy nyolcvan olasz jegyet váltson rá.

A Warner lemezkiadó halála 20. évfordulójára 14 CD-n megjelentette Michelangeli a náluk készült összes felvételét.

Az első CD tartalma:
Bach-Busoni
01. Chaconne BWV 1004

Domenico Scarlatti
02. Sonata in d Kk9/L413
03. Sonata in c Kk11/L352

Baldassare Galuppi
04. Presto in B flat

Ludwig van Beethoven
05. Sonata No 3 Op 2/3 in C

Frederic Chopin
06. Mazurka op 68/2
07. Scherzo op 31
08. Waltz Op. 69 No. 1

https://zenekucko.com/06914

0

Visits: 4

Publication author

offline 1 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Arturo Benedetti Michelangeli – The Complete Warner Recordings CD1 (2015) Warner Classics

” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Elefánt barátunk írta két évvel ezelőtt:
    …. és azért is szeretek a kuckóba járni, mert lyukas műveltségemet tudom foltozgatni, bevallom eleddig nem ismertem Michelangelit és de jó, hogy most ismerkedhetek vele! Első meghallgatása után, Beethoven 3. szonátájának zenei megfogalmazása tűnt fel. Összehasonlítottam Brendel játékával (persze ugyanebben a darabban) és hát óriási a különbség, pl. az első tételt Brendel puha érintéssel, könnyed futamokkal majd súlyos akkordokkal kezdi, míg Michelangeli nyers billentéssel, menekülő gyorsan és viharos akkorddal. Nem folytatom tovább a lényeg, hogy paradox módon kettejük merőben eltérő Beethoven interpretálása engem közelebb vitt a 3. szonáta világának élvezetéhez. Köszönöm a feltöltést és várom az olasz mester további lemezeit.

    0

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

öt + 14 =

Password generation