
63 éves korában elhunyt Terry Hall, a brit Specials zenekar frontembere. A Specials a ’80-as évek egyik meghatározó brit zenekara volt, amely a jamaicai gyökerű ska zenét kombinálta popzenei elemekkel (erre később 2-tone skáként hivatkoztak már), punk attitűddel és társadalom-, illetve kormánykritikus szövegekkel.
Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat 453-ik lemeze.
1979-ben a punk ereje kicsit visszaesett. Nem volt már benne akkora erő, mint a kezdetekben. Sok fiatal ezért valami új után nézelődött. Sokak számára a 2-Tone eljövetele volt a megváltás. Az egész mozgalom központja a komor és szürke Coventry lett.Nagy volt a munkanélküliségi ráta és a srácoknak nem sok jövő képük volt. 1979-ben a The Specials kiadta az debütáló lemezét, amit egyszerűen csak “Specials” névre kereszteltek. A Specials volt a legelső ska-reggae zenekar, amelyben feketék és fehérek együtt játszottak.A csapat aktív részese és egyik kiemelkedő formációja volt a hetvenes évek végén Angliában újjáéledő ska hullámnak, a Madness, a Beat és a Selecter mellett. A ska a jamaicai reggae és rocksteady műfaj előfutára volt az ötvenes években, és mintegy két évtizeddel később Angliában 2-Tone néven söpört végig. Az angol skába beépítették a punkzene energiáját és stílusát, a szövegekbe politikai és szociális üzeneteket szőttek, az öltözködést meghatározták a moher öltönyök és a kalapok.
A Specials a reggae felől közelítette a skát, miközben a Madness például urbánus skát játszott. A zenekar egyik alapítója, motorja, dalszerzője és billentyűse Jerry Dammers volt. A hét főből álló Specials hatásos és kompromisszummentes zenét játszott, és szinte azonnal sikerült a toplisták élmezőnyébe kerülnie. Az első kislemez, a Gangsters 1979 nyarán jelent meg Dammers saját kiadójánál, a 2-Tone Recordsnál. A Gangsters elkészítését 700 fonttal segítette egy coventry-i üzletember, a szám alapjait a Clash-tag Joe Strummer gitárján írták, és talán ez a dal tartalmazza a popzene történetének első, más számból kikölcsönzött hangmintáját, a jamaicai előadó Prince Buster Al Capone című felvételéből.
A borítófotó egyértelműen Bob Marley zenekara, a Wailers 1972-es Catch A Fire című LP-jén található zenekari fotóra hajazott.
01. A Message To You Rudy
02. Do The Dog
03. It’s Up To You
04. Nite Klub Backing Vocals – Chrissie Hynde
05. Doesn’t Make It Alright
06. Concrete Jungle
07. Too Hot
08. Monkey Man
09. (Dawning Of A) New Era
10. Blank Expression
11. Stupid Marriage
12. Too Much Too Young
13. Little Bitch
14. You’re Wondering Now
Terry Hall – ének
Lynval Golding – ének, gitár
Neville Staple – ének, ütőhangszerek
Jerry Dammers – orgona, zongora, billentyűk, producer
Roddy Radiation – gitár
Sir Horace Gentleman – basszusgitár
John Bradbury – dob
2-Tone ska
A punk Amerikában született (lényegében a New York Dolls bábáskodásával, majd a New York-i CBGB klubban tanult meg járni), de természetesen Angliában ébredt öntudatra. A Nagy-Britanniára is oly jellemző műfaj tehát nem tekinthető kizárólagosan britnek, ám a hetvenes évek végén a punkoknak köszönhetően feléledt egy szunnyadó műfaj Angliában. A hatvanas években a modok már lelkesen rajongtak az akkori jamaikai tánczenéért, a skáért, ám az időközben rocksteady-vé, majd reggae-vé szelídült és a szökkenős ritmusú stílus népszerűsége erősen visszaszorult. A Paul Weller vezette The Jam azonban visszakanyarodott a mod-divathoz, mások mellett a Clash és a Police is felfedezte a karibi ritmusvilágot és a birminghami székhelyű The Specials zenekar pedig sikeresen újra divatba hozta a skát. A Jerry Damners vezette együttes saját lemezkiadót alapított és az elkövetkezendő két évben olyan zenekarok segítségével, mint a Madness, The Beat, The Selecter, Bad Manners ez a tipikusan angol, skából, reggae-ből, modból, punkból építkező – később a lemezkiadó neve alapján 2-Tone ska-ként elhíresült – zenei világ uralta a slágerlistákat. A kilencvenes évek elején a kaliforniai ska-punk robbanás idézte vissza ezt a szépemlékű angol mozgalmat.
https://pastebin.320.cam (klikk)
Direct mega FLAC link (klikk)
Találatok: 112