Rory Gallagher – Rory Gallagher (1971/1999) Strange Music

Rory Gallagher

Ha a hatvanas-hetvenes évek nagy bluesgitárosait soroljuk, Jimi Hendrix, Eric Clapton, Jeff Beck vagy Alvin Lee biztos belefoglaltatik a névsorba, Rory Gallagher (1948-1995) a legtöbbször kimarad.

Való igaz, ez a kockásinges, farmerdzsekis fickó sosem lett akkora szupersztár, mint az említett gitárhősök, de tehetségben egyenrangú volt velük. Életének mindössze negyvenhét éve alatt maradandót alkotott, amit tekintélyes életművel is bizonyított.

Rory Gallagher az írországi Ballyshannonban jött világra 1948 március 2-án. Kilenc esztendős volt, amikor családjával Corkba költöztek, és ugyanebben az évben szüleitől ajándékba kapta első gitárját. Az öregek el is kezdték csemetéjüket tanítani, aki bizony nem mindennapi érdeklődést és tehetséget mutatott a hangszer iránt. Rövid idő multán már különböző iskolai rendezvényeken csillogtatta tudását, sőt 1960-ban, tizenkét évesen megnyert egy tehetségkutató versenyt is. A kapott pénzjutalomból elektromos gitárt vásárolt, három évvel később pedig megvette első Fender gitárját. Ettől a hangszertől sosem vált meg, élete végéig kopottra nyúzta, évek múlva jócskán átalakította saját igényei szerint.

Zenekara, a Taste felbomlása után, 1971-ben összehozott egy kísérőcsapatot, Gerry McAvoy basszusgitárossal és Wilgar Campbell dobossal. Megjelent a saját nevét viselő bemutatkozó album, amin vendégként az Atomic Rooster vezére, Vincent Crane verte a zongorát. (Bigfoot)

A számok:
01. Laundromat – 4:38
02. Just the Smile – 3:41
03. I Fall Apart – 5:12
04. Wave Myself Goodbye – 3:30
05. Hands Up – 5:25

06. Sinner Boy – 5:04
07. For the Last Time – 6:35
08. It’s You – 2:38
09. I’m Not Surprised – 3:37
10. Can’t Believe It’s True – 7:16

CD bonus tracks
11. Gypsy Woman – 4:02 (Muddy Waters)
12. It Takes Time – 3:34 (Otis Rush)

A zenészek:
Rory Gallagher – vocals, guitars, alto saxophone, mandolin, harmonica
Gerry McAvoy – bass guitar, vocals
Wilgar Campbell – drums, percussion
+
Vincent Crane – piano on tracks 4 & 9

https://zenekucko.com/07149

0

Visits: 8

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Rory Gallagher – Rory Gallagher (1971/1999) Strange Music” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenegy + tizenhét =

Password generation