Pa-Dö-Dő – Einstand (1996) © 2014 PA-DÖ-DŐ Records • (Digitálisan Újrakevert Hangfelvétel)

Hosszú, méltósággal viselt betegség után 66 éves korában elhunyt Lang Györgyi, a Pa-Dö-Dő énekesnője. A szegedi születésű, színészi diplomát szerzett énekesnő 1988-ban alakította meg Falusi Mariannal közös duóját, mely a késő ’80-as, majd ’90-es évek egyik legnépszerűbb magyar popzenei formációjának számított. A Pa-Dö-Dő első nagy slágere a szovjet katonák kivonulását énekelte meg (Bye-bye Szása).

Az orvosok 28 éves korában állapítottak meg szklerózis multiplex betegséget Lang Györgyinél, a diagnózis dacára évtizedeken keresztül dolgozott töretlen elszántsággal és erővel.

Az Einstand a Pa-Dö-Dő 6. albuma, egyben a legsikeresebb is, hiszen az 1. helyet érte el a MAHASZ albumeladási listán, és 24 hétig volt fenn. Ezen az albumon szerepel a Fáj a fejem című dal, mely hatalmas siker volt, valamint a Várom a leveled című dal, mely szintén sokat játszott dal volt. A dalban Ganxsta Zolee rappel.

01. Fáj a fejem
02. Várom a leveled (Közreműködik: Ganxsta Zolee)
03. Van még remény
04. Állj, most én jövök
05. Nyitva van a nagyvilág
06. Bagaméri
07. Afrika (Eredeti előadó: KFT)
08. Hair
09. 450 780 132
10. Valaki kell, hogy szeressen (Eredeti előadó: Koncz Zsuzsa)
11. 3 kívánság
12. Van még remény (Light trance version)
13. James Taylor
14. Ultra dal
Bónusz:
15. Fáj A Fejem (Radio Edit)
16. Szabó János
17. Szabó Klára

Ének – Falusi Mariann, Lang Györgyi
Akusztikus gitár – Madarász Gábor
Rendezte, Billentyűsök, Programok, Sampler – Pierrot
Háttérének – Bussay Böbe, Fischl Móni, Pálos Zsuzsa

Engineer – Noszticzius Vilmos, Rozgonyi Péter
További közreműködők itt

https://pastebin.odavisz.cam (klikk)




 

0

Találatok: 81

Publication author

Avatar 235
https://444.hu/2022/05/31/tancold-ugy-vegig-a-mai-napot-ahogy-ezek-a-hatvanas-evekbeli-eszak-ir-altis-csajok-toltak-a-sulidiszkoban
Comments: 498Publics: 1343Registration: 25-09-2017
Avatar

Szerző: dali300

https://444.hu/2022/05/31/tancold-ugy-vegig-a-mai-napot-ahogy-ezek-a-hatvanas-evekbeli-eszak-ir-altis-csajok-toltak-a-sulidiszkoban

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

8 + 16 =

Password generation