Az 1952-ben alapított brit könnyűzenei szaklap, a New Musical Express (NME) összegyűjtötte és rendszerezte a legjobb koncertalbumokat The 50 Greatest Live Albums Ever cím alatt. Ez az album a 4-ik a listán.
Húzós riffek, széteffektezett szintetizátorok, hideglelős elektronikus agymenések és ötletes akkordmenetek váltották egymást úgy, mint Thom Yorke szakálla és frizurája az évek során.
01. The National Anthem
02. I Might Be Wrong
03. Morning Bell
04. Like Spinning Plates
05. Idioteque
06. Everything in Its Right Place
07. Dollars and Cents
08. True Love Waits
Thom Yorke – ének, ritmusgitár, ütősök Jonny Greenwood – szólógitár, billentyűsök, egyéb hangszerek Ed O’Brien – gitár, háttérvokál Colin Greenwood – basszusgitár Philip Selway – dobok, ütősö
Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet. A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült: az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a szobor hatása alá kerültem.
/Vásáry Tamás/
Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet. A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült: az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a szobor hatása alá kerültem.
/Vásáry Tamás/
dali300 összes bejegyzése
