Tom Waits lassacskán beéri a korát: a hetvenes évekbeli albumait hallgatva egyszerűen döbbenetes, hogy azok egy húszéves fiatalember munkái voltak. Jellegzetes stílusa már akkor is megvolt, és nem lehetett soha semmilyen kategóriába besuvasztani – ugyan felhasznál blues-, dzsessz-, rockabilly- és egyéb elemeket, mindent a saját arcára formál, és ebből áll össze a műfaj, amit szimplán Tom Waitsnek neveznek. A színészi munkái ugyanannyira jellegzetesek, és ott sem adta el magát soha (a kedvencem az, amikor a Kávé és cigarettában Iggy Poppal önmagukat alakítva szívatják szét egymást egy étteremben). A többség persze a zenéjéért kedveli őt, és döbbenetes, hogy Waits slágerek nélkül lett világsztár – de igazából az egész életműve egyetlen egybefüggő sláger.
A Tom Waits-diszkográfia hét év után gazdagodott újabb stúdiólemezzel, és a Bad As Me minden szempontból tökéletesen illeszkedik a korábbi albumokhoz. A mester hívó szavára neves vendégek érkeztek, itt van például a két számban is basszusozó Flea (Red Hot Chili Peppers), a Primus rajzfilmszerű figurája, Les Claypool és maga Keith Richards, aki Waits elmondása szerint egy kamionnyi gitárral és egy lakájjal érkezett meg hozzá. A dalok egy része a szerelemről szól, míg jó párban az utazás, amehetnék a visszatérő motívum, ekképp a lemez sokszor egy antihollywoodi road movie soundtrackjének tűnik. A fenyegető, bluesos Raised Right Men, mely egy kicsit a nagy követő Nick Cave-től veszi vissza a kölcsönt, egy letűnt Amerikáról regél, a veterán szemszögéből énekelt, robusztus Hell Broke Luce pedig – Waitshez képest némileg szokatlan direktséggel – alaposan odamond a militaristáknak. A Talking At The Same Time és a Face To The Highwaysimán beférne egy David Lynch-filmbe (fura, hogy még nem dolgoztak együtt, na de hát Waits már rég elkötelezte magát Jim Jarmusch mellett), az önreflexiónak is beillő Last Leafet akár Bruce Springsteen is énekelhetné, a Kiss Me igazi “záróra a bárban” hangulatot áraszt, a Get Lost színtiszta rockabilly, a Satisfied meg felesel a Satisfactionnel, és még bizonyos Jagger és Richards urak is nevesítve vannak benne.
Ezek mind kiemelkedő dalok, akárcsak a felesége megismeréséről is szóló New Year’s Eve (a szóban forgó hölgy, Kathleen Brennan ezúttal is társproducer és társszerző, több számban pedig gyermekük, Casey Waits dobol). A Bad As Me vitathatatlanul az év egyik legjobb lemeze egy olyan zenésztől, aki első látásra ócskásnak tűnik, de az összeszedett vacakból aranyat csinál.
/mancs.hu/
Disc 01
01. Chicago
02. Raised Right Men
03. Talking At The Same Time
04. Get Lost
05. Face To The Highway
06. Pay Me
07. Back In The Crowd
08. Bad As Me
09. Kiss Me
10. Satisfied
11. Last Leaf
12. Hell Broke Luce
13. New Year’s Eve
Disc 02
01. She Stole the Blush (Bonus Track)
02. Tell Me (Bonus Track)
03. After You Die (Bonus Track)
Musicians:
Tom Waits – vocals (tracks 1–13), guitar (1–4, 6, 7, 9–11, 13) piano (1, 6, 8, 9), percussion (1, 4, 5, 12), banjo (1), tablas (2), pump organ (11)
Marc Ribot – guitar (1–8, 10–12)
Clint Maedgen – saxophone (1, 3, 4, 8, 10, 12, 13)
Casey Waits – drums (1, 2, 4, 5, 7, 8, 10, 12)
David Hidalgo – guitar (3, 4, 6, 7, 12), violin (6), percussion (7), accordion, bass guitar, background vocals (13)
Ben Jaffe – trombone (1, 3, 4), bass clarinet (1), tuba (12, 13)
Charlie Musselwhite – harmonica (1, 2, 8, 10, 12)
Patrick Warren – keyboards (3–5, 10, 13)
James Whiton – bass (3, 5–7, 11)
Keith Richards – guitar (1, 10–12), vocals (11)
Augie Meyers – vox organ (2), piano (3), accordion (6)
Gino Robair – percussion (3, 5, 10), vibraphone (6)
Larry Taylor – guitar (1, 2), bass (1, 4)
Chris Grady – trumpet (3, 12, 13)
Flea – bass (2, 12)
Will Bernard – guitar (6, 12)
Dawn Harms – violin (5)
Marcus Shelby – bass (9)
Les Claypool – bass (10)
Zack Sumner – bass (13)
Technical personnel:
Tom Waits – producer
Kathleen Brennan – producer
Bernie Grundman – mastering
http://justpaste.odavisz.cam (klikk)
Találatok: 69
Publication author
/Vásáry Tamás/
Újfent nagy köszönet.