Tom Waits – Mule Variations (1999) © Anti- • Epitaph

A Mule Variations-t, az Island-fénykor, a Swordfishtrombones-Rain Dogs-Frank´s Wild Year trilógia hangvétele uralja. Ez jelenthet némi déja vu-fílinget is, de hangsúlyosabb az öröm és az elismerés: ennek a hetven percnek minimum a fele kimondott Waits-sláger, és nemcsak a ´92-es Bone Machine szikár-kopár kollázsaihoz képest. Talán megkockáztatható: jobbára konvencionális dalokról van szó, melyeknek a bluesból, folkból, gospelbõl, bárzenékbõl eredõ gyökerei, valamint elõadói (Larry Taylor, Marc Ribot, Greg Cohen, Ralph Carney estébé) ugyancsak régi ismerõseink. A jellemzõen nyers, csörgõ-zörgõ hangszerelésen belül a zongora vezetõ szerepe tûnik ki.

Waitsrõl tudjuk, hogy redõny leeresztve, az odahazát szépen kitölti a család, ha meg muszáj kimozdulni, azokat a helyeket preferálja, ahol a madár sem jár. Hogy ebben mennyi a keserûség, mennyi a kényszer, mennyi a megvilágosodás, az persze meg nem mondható. Én is “csak úgy” írom ide: azért olyan gyönyörûen lepattant dalokat, mint a Black Market Baby vagy a Chocolate Jesus, nem emlékszem, hallottam-e tõle. Amúgy a szövegekbõl is a Frenkie-éra outsiderei köszönnek elõ, mondhatni hagyományosan nem nagyon van miben megkapaszkodni, de ebbõl megint csak (végképp) hiba volna bármiféle következtetést levonni. Még akkor sem, ha Waits egyik-másik dalba beleszövi a születési dátumát (Eyeball Kid) vagy a felesége nevét (Filipino Box Spring Hog).

A Mule Variations címért egyébként az asszony felelõs: “Úgy tûnik, egy öszvérhez mentem hozzá” – sopánkodott. Ennyit a személyességrõl. De mint Waits nyilatkozataiból kiolvasható, inkább azokban a bizarr hírekben érdekelt, amelyeket a sajtóból gyûjtöget.
/Marton László Távolodó/

01. Big in Japan
02. Lowside of the Road
03. Hold On
04. Get Behind the Mule
05. House Where Nobody Lives
06. Cold Water
07. Pony
08. What’s He Building?
09. Black Market Baby
10. Eyeball Kid
11. Picture in a Frame
12. Chocolate Jesus
13. Georgia Lee
14. Filipino Box Spring Hog
15. Take It with Me
16. Come On Up to the House
17. Buzz Fledderjohn /Australian, New Zealand and Japanese bonus track/ (by dali300)

Tom Waits – vocals (1–7, 9–16), The Voice (8), guitar (1, 2, 3, 6, 7, 9, 12), piano (5, 11, 13, 15, 16), organ (3), pump organ (7), percussion (9, 10), Chamberlin (9), optigan (2)
Andrew Borger – drums (9, 14, 16), percussion (14)
Ralph Carney – trumpet (1), saxophone (1, 16), alto saxophone (11), bass clarinet (10), reeds (8, 9)
Les Claypool – bass (1)
Greg Cohen – bass (11, 12, 15), percussion (10)
Linda Deluca-Ghidossi – violin (13)
Dalton Dillingham III – bass (13)
Joe Gore – guitar (3, 16)
Chris Grady – trumpet (2, 14)
John Hammond – blues harp (7)
Stephen Hodges – percussion (3, 4)
Smokey Hormel – guitar (4), dobro (7), chumbus, dousengoni (2)
Jacquire King – programming (2, 14), recording engineer, mixing
Larry LaLonde – guitar (1)
Bryan “Brain” Mantia – drums (1)
Christopher Marvin – drums (6)
Charlie Musselwhite – blues harp (4, 12, 14, 16)
Nik Phelps – baritone saxophone (11, 16)
DJ M. Mark “The III Media” Reitman – turntable (8, 9, 10, 14)
Larry Rhodes – contrabassoon (10)
Marc Ribot – guitar (3, 9, 10, 14), lead guitar (5), guitar solo (6, 9)
Jeff Sloan – percussion (8)
Larry Taylor – bass (3, 4, 5, 6, 14, 16), guitar (14), rhythm guitar (5)
Wings Over Jordan Gospel, Bali Eternal – turntable samples (10)

https://justpaste.odavisz.cam (klikk)

Találatok: 66

Publication author

offline 20 óra

dali300

263

Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet. A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült: az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a szobor hatása alá kerültem.
/Vásáry Tamás/

Comments: 529Publics: 1364Registration: 25-09-2017

Szerző: dali300

Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet. A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült: az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a szobor hatása alá kerültem. /Vásáry Tamás/ dali300 összes bejegyzése