Ramones – It’s Alive (1979) © 1995 Warner • Sire

Csak tudnám, hogy ez hogyan kerülhetett fel a listára. Buta, primitív egykaptafa darálás… (Nordea)  🙂

Az 1952-ben alapított brit könnyűzenei szaklap, a New Musical Express (NME) összegyűjtötte és rendszerezte a legjobb koncertalbumokat The 50 Greatest Live Albums Ever cím alatt. Ez az album a 9-ik a listán.

A végtelenül primitív zenei megoldások, az igazi punk attitűd az, amiért a Queens-i csapat megalakulása után is a punk színtér zászlóshajója volt. Első élő lemezük It’s Alive címmel már több mint 40 éve, 1979-ben jelent meg, és hűen tükrözi azt az életérzést, amit a Ramones klasszikus felállása a koncerteken közvetített.

A tömeg ujjong, tapsol, fütyül, majd egy széttorzított gitárhang is felcsendül, Joey pedig ezt mondja: „Hé! Mi vagyunk a Ramones, és ez a Rockaway Beach!” – aztán szinte azonnal egy egybefüggő, artikulálatlan „one-two-three-four” ordítással indul minden idők egyik leghíresebb punk live albuma.

Az It’s Alive-ot az teszi igazán fantasztikussá, hogy a Ramones csúcsidőszakát örökíti meg, Erdélyi Tamással (Tommy Ramone) a doboknál, a nagysikerű Leave Home és a Rocket To Russia lemezek megjelenésének idején. A zenekar előtt megnyíltak a kapuk, a CBGB’s-ből tengeren túlra is eljutott a bőrdzsekis-farmeres kvartett.
/otrnrmagazine.blog.hu/

01. Rockaway Beach
02. Teenage Lobotomy
03. Blitzkrieg Bop
04. I Wanna Be Well
05. Glad To See You Go
06. Gimme Gimme Shock Treatment
07. You’re Gonna Kill That Girl
08. I Don’t Care
09. Sheena Is a Punk Rocker
10. Havana Affair
11. Commando
12. Here Today, Gone Tomorrow
13. Surfin’ Bird
14. Cretin Hop
15. Listen to My Heart
16. California Sun
17. I Don’t Wanna Walk Around With You
18. Pinhead
19. Do You Wanna Dance?
20. Chain Saw
21. Today Your Love, Tomorrow the World
22. I Wanna Be a Good Boy
23. Judy Is a Punk
24. Suzy Is a Headbanger
25. Let’s Dance
26. Oh, Oh, I Love Her So
27. Now I Wanna Sniff Some Glue
28. We’re a Happy Family

Joey Ramone – lead vocals
Johnny Ramone – guitar
Dee Dee Ramone – bass, backing vocals
Tommy Ramone – drums

Pruduced by : Erdélyi Tamás and Ed Stasium

https://justpaste.odavisz.cam (klikk)

………………………………………………………………………………………………………….




 

0

Találatok: 37

Publication author

offline 31 perc

dali300

Avatar 263
Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet. A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült: az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a szobor hatása alá kerültem.
/Vásáry Tamás/
Comments: 528Publics: 1362Registration: 25-09-2017
Avatar

Szerző: dali300

Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet. A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült: az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a szobor hatása alá kerültem. /Vásáry Tamás/

Ramones – It’s Alive (1979) © 1995 Warner • Sire” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Paul McCartney használta a Paul Ramon álnevet hotelekben és egyébb helyeken. Dee Dee ötlete volt, hogy felvegye a Ramon(e) művésznevet, majd később a zenekar többi tagja is követte őt. Így jött az ötlet a Ramones zenekarnévhez. Egyesek szerint a név paródia is “családzenekarokról”, mint például a Jackson 5.

    0

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

4 × három =

Password generation