The Police – Synchronicity (1983) © 1985 A&M Records • EU

A ’80-as évek egyik legsikeresebb gitárzenekara utolsó lemezével úgy búcsúzott el, hogy összehozta a főművét. Azt a főművet, ami nagyszerűségével egyben arról is üzent, hogy az együttes szétfeszíteni készül, sőt, talán már szét is feszítette saját kereteit. Hogy mindaz, ami bennük van, már nem biztos, hogy elfér a Police adta kereteken belül. Van itt sok minden: szintetizátorok, jazzes és avantgarde megoldások, perfekt popzene, rockos hasítás. A Police szinte sosem hangzott ennyire sokszínűnek, és talán nem tűnhetett volna ennél egyértelműbbnek, hogy ez a forma immár gátja a benne alkotók szabadságának. Nem is véletlen, hogy – miközben a zenekar feloszlását nem jelentették be – a Synchronicity után mindenki ment, amerre látott.
/hvg.hu/

01. Synchronicity I
02. Walking In Your Footsteps
03. O My God
04. Mother
05. Miss Gradenko
06. Synchronicity II
07. Every Breath You Take
08. King Of Pain
09. Wrapped Around Your Finger
10. Tea In The Sahara
11. Murder By Numbers

Stewart Copeland – drums, percussion, backing and occasional lead vocals, keyboards (1977–1986, 2003, 2007–2008), guitars (1977)
Sting – lead and backing vocals, bass guitar, double bass, keyboards, saxophone, harmonica (1977–1986, 2003, 2007–2008)
Andy Summers – guitars, backing and occasional lead vocals, keyboards (1977–1986, 2003, 2007–2008)

https://tinyurl.com/bbd572kc

-pastebin-

Találatok: 149

Publication author

offline 19 óra

dali300

263

Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet. A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült: az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a szobor hatása alá kerültem.
/Vásáry Tamás/

Comments: 529Publics: 1364Registration: 25-09-2017

Szerző: dali300

Számomra a művészet értékének fokmérője az érzésvilág. Az a zene, az a vers vagy bármely alkotás, amely nem hat meg, nem gyakorol benyomást az érzelmeimre, az szerintem nem igazi művészet. A művészre jellemző eredetiség is döntő kritérium. Firenzében például megnéztem a város közterén kiállított Apollo szobrot. Rám Michelangelo művészete mindig nagy hatással volt, ezért meglepett, hogy ott a téren miért nem éreztem semmit. Kiderült: az csak egy másolat, mert amikor a múzeumban megláttam az eredetit, azonnal a szobor hatása alá kerültem. /Vásáry Tamás/ dali300 összes bejegyzése