A zenekar 1987-ben alakult Pécsett, amelynek Lovasi András a Borz nevet javasolta, de Kispál András korábban a Vadkans tagja volt, és akkor megfogadta, hogy soha többé nem játszik állatnevet viselő zenekarban. Különállását kifejezendő a Kispál és a Borz nevet verekedte ki. A csapat az egyik legfontosabb és egyik legmeghatározóbb csapata a gengszterváltás utáni zenei színtérnek. Lovasi András és együttese, melyben tulajdonképpen Kispál András gitárossal ők ketten képezik az állandóságot, hiszen körülöttük aztán cserélődött a tagság. A zenekar 2008-ban gyakorlatilag vegetált de a 20-ik évfordulóra kiadtak egy válogatásalbumot, amelynek egyik korongját egy unplugged (tipikus kispálos kifejezéssel: csendesülős) koncertfelvétel képezi.
Nem volt nehéz miből válogatni, a gondot inkább a dalok mennyisége jelentette. S bár minden válogatásalbum esetében lehet vitatkozni azon, hogy mi is kerüljön fel végül egy ilyen Best of lemezre, (amely A legjobb pillanatokért alcímet kapta) igencsak erős anyag került. Átfogó képet kapunk, még akkor is, ha egyik albumukról, az Ül címűről egyetlen szerzemény sem szerepel a 18 szám között. Persze azért vannak itt rendesen Ksipál-sikerszámok, s külön jó, hogy például a Ha az életben című daluk nem a lemezverzióban, hanem az Anyád! A szúnyogok című Jancsó-filmben elhangzó változatban szerepel itt (érdekes viszont, hogy a Csinibabából egyetlen szám sincs a korongon). Ugyancsak ritkaság a De szeretnék dal is, amelyet Németh Jucival, az Anima Sound System énekesnőjével közösen vettek fel. És kaptunk egy új számot is, amolyan hamisítatlan Kispál-alkotást, az I Like Gemencet.
Az igazi csemegét azonban a CD második korongja jelenti, amely a 2006. december 21-i szegedi és december 27-i, pécsi koncert anyagából lett összeszerkesztve. Kispálék néhány dala ugyanis magában hordozta azt a lehetőséget, hogy azokat unplugged, azaz csendesülős módon adják elő. A hatás elképesztően jó, a számok új színt kapnak az akusztikus előadásmódtól, a hol szarkasztikus, hol csak vicces, hol nagyon is komoly szövegek pedig még jobban kibontakozhatnak ily módon. Az unplugged koncerteknek mindig is egyfajta bensőséges hangulatuk van, amely a konferálásban is megmutatkozik itt is (zseniálisak Lovasi átkötő szövegei), és a zenei finomságok, gitár- és billentyűsszólók is ehhez idomulva alkotnak egységet a kísérettel. Természetesen jelen vannak vendégzenészek is, így a Kispál-koncertek korábbi állandó résztvevője, Leskovics „Lecsó” Gábor gitáron, aztán a volt Kispál-dobos Tóth „Csülök” Zoltán ütőshangszereken, Szabó Attila hegedűn, mandolinon, Pál István „Szalonna” hegedűn és Kincses Tamás brácsán játszik. Utóbbiak segítségével a népies hangzás megjelenése is biztosítva van az adott számokban (Zsákmányállat, Múlató), de remek az Egy fiú ágyában boogieja, vagy a Nyár volt s blúzát bensőségesen erotikus hangulata, akárcsak az akkor volt új szám, a Van-e nálatok alkohol ironikus mondanivalója.
CD 1: A legjobb pillanatokért
01. Tiszai pályaudvar (2003)
02. Zsákmányállat (1993)
03. I like Gemenc (2007)
04. De szeretnék (2003)
05. Földtörténet (1993)
06. 0 óra 2 perc (1997)
07. Csillag vagy fecske (2003)
08. Mégegyszer (2001)
09. Napos oldal (1994)
10. Ha az életben (2000)
11. Csiga (2004)
12. Autók a tenger felé (1992)
13. Levesek porból (1993)
14. Hello (1994)
15. Etetés (2003)
16. Emese (1997)
17. Húsrágó hídverő (1991)
18. Szőkített nő (1991)
CD 2: Csendesülős
01. Zsákmányállat
02. Az emberek megértik
03. Zár az égbolt
04. Van-e nálatok alkohol
05. Már délután
06. Egy fiú ágyában
07. Illéri előre vs. Jutka
08. Ippon Lite
09. Wc-n sírni
10. Nyár volt s blúzát
11. A jó a rossz és a szép
12. Szívrablás
13. Rezervátom
14. Tejjel kifli
15. Keringő
16. Mulatós
17. Volume
ének, vokál, gitárok – Leskovics “Lecsó” Gábor
vokál, billentyű, dobok – Dióssy D. Ákos
dobok – Tóth “Csülök” Zoltán
dobok – Mihalik Ábel
hegedű – Kunos Tamás
hegedű – Pál István “Szalonna”
hegedű, mandolin – Szabó Attila
https://pastebin.odavisz.cam (klikk)
Találatok: 94