Neurotic – Rock térítő (1988) Mozgókép Innovációs Társulás

Neurotic

“A Neurotic zenekar neve talán a mai tizen- és huszonéveseknek már nem mond semmit, de még az idősebb generáció tagjai közül is kevesen tudják, hogy miről is van szó. bővebben

0

Visits: 126

Angelo Badalamenti & V.A. – Mullholland Drive – OST (2008) Milan Records

Mullholland Drive

A BBC kultúra rovata 2015-ben a világ minden tájáról kért fel filmkritikusokat, hogy szavazzák meg a kétezres évek eddigi legjobban sikerült mozifilmjeit. A lista első helyére David Lynch Mullholland Drive című 2001-ben bemutatott filmje került. Nálunk A sötétség útja címmel vetítették. bővebben

0

Visits: 15

Hazel O’Connor – Breaking Glass – OST (1980/2002) Polygram/Spectrum Records

Hazel O'Connor

Brian Gibson brit rendező Breaking Glass című filmjét 1980-ban készítette, s még ugyanebben az évben Üvegtörők címmel a magyar mozik is vetítették. bővebben

1

Visits: 5

The Chemical Brothers – Hanna – OST (2011) Sony Records

Hanna (Saoirse Ronan) látszólag semmiben sem különbözik a hozzá hasonló kamaszlányoktól. Ám a tini erős és kitartó, mint a legkeményebb zsoldosok. Nem véletlenül. Apja egykor az amerikai titkosszolgálat ügynöke volt. Eric Heller (Eric Bana) a világtól távol, a finn tundrán nevelte föl a lányát, akiből a tudását átadva profi harcost nevelt. bővebben

0

Visits: 5

Angelo Badalamenti – Twin Peaks: Fire Walk With Me – OST (1992) Warner Bros. Records

Angelo Badalamenti

Fiatal koromban elhatároztam, hogy soha nem leszek sorozatfüggő, így azután a sokak által dicsért Twin Peaks-ből sem láttam egy epizódot sem.
Angelo Badalamenti zenéjét viszont kedvelem. bővebben

1

Visits: 5

Trevor Jones & Randy Edelman – Last Of The Mohicans – OST (1992) Morgan Creek

Gyermekkoromban a fiúk meghatározó olvasmányélményei voltak James Fenimore Cooper indiánregényei. Máig előttem van a Nagy indián könyv, melyben Nathaniel Bumppo és Csingacsguk kalandjait olvashattam az egybegyűjtött öt regényben, melyek egyike volt Az utolsó mohikán. bővebben

0

Visits: 55

V.A. – All That Jazz – OST (1979) Polygram/Karussell

Joe Gideon (Roy Scheider), a sikeres musicalrendező, a Broadway ünnepelt sztárja már számtalan darabot állított színre, s táncosként, színészként és koreográfusként egyaránt sikert sikerre halmozott. bővebben

1

Visits: 68

The Strawberry Statement (Eper és vér) – OST [2 LP] (1970) MGM Records

1970-ben 18 éves voltam. Dübörgött bennem – mint minden kortársamban – a forradalmi láz (adrenalin).
Utáltuk az akkor éppen regnáló hatalmat, és vágytunk valami nagy, megfogalmazhatatlan szabadságra. bővebben

1

Visits: 16

Clint Mansell & Kronos Quartet – Requiem for a Dream – OST (2000) Nonesuch Records

Kronos

Clint Mansell & Kronos Quartet – Requiem for a Dream
“Vannak olyan filmek, amikre jó, ha felkészülünk lelkileg, mielőtt megnéznénk, mert ha tudjuk, hogy mire számíthatunk (heroinfüggőségre, vagy egyéb sokkoló dolgokra), akkor már tudunk magára a filmre is koncentrálni, nemcsak a történetre. Tegyünk így a Rekviem kapcsán is: ez egy kábítószeres film, tele heroinnal, tablettákkal, és mindennel, ami ezzel jár. bővebben

0

Visits: 15

Glen Hansard & Markéta Irglová – Once {Collector’s Edition} (2007) Sony

“Egy 2006-os ír független filmről van szó, amelyet két hét alatt forgattak 160 ezer dollárból. A két főszereplő, Glen Hansard és Markéta Irglová nem színészek, hanem zenészek, a rendező haverjai (aki szintén zenész) és ezután sem készülnek színészi pályára. bővebben

0

Visits: 41

V.A. – All the Real Girls – OST (2003) Sanctuary Records

“Vannak filmek, amelyek hiába oltári jók, eltűnnek a süllyesztőben. Kimennek a divatból, vagy ott sem voltak soha, mert értékeik mai szemmel tűnnek elő igazán. Vagy egyszerűen annyi a film körülöttünk, hogy nem vesszük észre az igazán klasszakat. bővebben

0

Visits: 1

Ray Manzarek – Love Her Madly (2006) Oglio Records

Ray Manzarek

A Love Her Madly című filmet Ray Manzarek, a Doors billentyűse a zenekar legendás énekese, Jim Morrison egyik novellájának felhasználásával írta és rendezte, zenéjét Bruce Hanifan zeneszerzővel közösen írták. bővebben

0

Visits: 97

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizennyolc + egy =

Password generation