Korál – A túlsó part (1982/2000) Mambo/Hungaroton Records

Balázs Fecó (Balázs Ferenc, 1951-2020)
Amikor Koncz Zsuzsa 1974-ben, a KITT-egylet felbomlása után új állandó kísérőzenekart keresett magának, Balázs Fecó létrehozta a Korál együttest.
A kísérőzenekari tevékenység mellett készültek saját dalaik is (Ha kedvem tartja, Hazafelé), azonban rövid idő múlva feloszlottak. bővebben

0

Visits: 15

Korál – Amikor vége az utolsó dalnak is [2CD] (2018) Tom-Tom Records

2018. május 5-én nagykoncerttel ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját a Korál. Hazánk legendás rock zenekara, rendhagyó módon, egy közösségi fórumon, videó üzenetben jelentette be, hogy több mint tíz év hallgatás után újra színpadra lép, hogy eddig nem látott módon ünnepeljék meg a jeles ünnepet. Korál – Amikor vége az utolsó dalnak is [2CD] (2018) Tom-Tom Records bővebben

0

Visits: 22

Korál – Korál IV (1985) Hungaroton

A Korál IV című lemezen az “ős Korál” korszakából, 1975-ből is szerepel három dal, abból az időszakból, amikor a csapat Koncz Zsuzsa kísérőzenekara volt, az együttesben pedig olyanok játszottak, mint Brunner Győző dobos (ex-Metro, Ex-Taurus), a később a színészi pályára került Makrai Pál (gitár, ének) vagy Menyhárt János, aki 1977-ben a V’Moto-Rock gitárosa lett.  Korál – Korál IV (1985) Hungaroton bővebben

0

Visits: 11

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

1 + 5 =

Password generation