After Crying – Show (2003) Periferic Records

After Crying

Az 1986 év végén alakult After Crying együttessel kapcsolatban is elmondható az, amit valamikor régen már Yonderboi-ról, vagy a You and I-ról elmondtam. Világszerte ismertebb és elismertebb, mint itthon.

A Progvisions című spanyol magazin szavazásán a kilencvenes évek legjobb progresszív együttesének az After Cryingot, legjobb stúdióalbumának pedig az 1997-es De Profundist választották.
A 2003-ban megjelent Show című stúdióalbum az alkotóközösség tizenegyedik lemeze, mely elkészítését követően a lemezgyártók és a média érdektelensége miatt az együttes 2005-ben “illegalitásba” vonult.
Tizenkettedik albumuk megjelenése és 25 éves jubileumuk okán tartott 2011 novemberi koncertjükkor írták róluk: “Az After Crying együttes, a nemzetközi zenei élet egyik legizgalmasabb csapata számtalan hazai és külföldi koncert után, tizenkettedik albumának megjelenésével a Művészetek Palotájában ünnepli 25. születésnapját. A zenekar tagjai tudatosan építették föl értékrendjüket, melyben az európai kultúra nagyjait tekintették és tekintik ma is legnagyobb példaképeiknek. Az alkotóközösség művészi célkitűzése, hogy olyan műveket hozzon létre, amelyek a mai zenei köznyelv elemeit is használják, tehát sokak számára érthetőek, emellett képesek komoly témákról mély tartalmat magas művészi igénnyel megfogalmazni. Egyfajta „korszerű komolyzene’ ez, amely egyszerre kíván saját kora közönségének és az örökkévalóságnak szólni.”

A lemez felvételeit készítő zenészek:
Bátky Zoltán – ének
Egervári Gábor – ötletek, narráció, szövegek
Görgényi Tamás – koncepció, szövegek
Lengyel Zoltán – billentyűs hangszerek
Madai Zsolt – dobok, ütőhangszerek
Pejtsik Péter – cselló, basszusgitár, vokál, hangszerelés
Torma Ferenc – gitár
Winkler Balázs – billentyűs hangszerek, trombita, hangszerelés.

Közreműködik:
Andrejszki Judit – ének, vokál
Katona Zsófia – ének, vokál
Légrádi Gábor – narráció
Préda László, Borsódy László – trombita
Makovecz Pál, Nagy Viktor Dániel, Réthi Zsombor – harsona
Endrödy Sándor, Czentnár Dezső, Soós Péter, Perneczky Balázs – kürt Kollmann Gábor – szaxofon.

A számok:
1. NWC (4:30)
2. Invisible Legion (9:37)
3. Face to Face (2:34)
4. Welcome on Board (3:51)
5. Paradise Lost (2:54)
6. Remote Control (9:04)
7. Technopolis (7:54)
8. Globevillage at Night (1:30)
9. Bone Squad (2:58)
10. Wanna be a Member? (4:27)
11. Secret Service (15:24)
12. Farewell (2:50)
13. Life Must Go on (4:33)

https://zenekucko.com/03785

0

Visits: 3

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

négy + nyolc =

Password generation