Bruce Cockburn – World of Wonders (1986) High Romance Music

Bruce Cockburn a szabályt erősítő kivétel: indulásától a mai napig lényegében csak a hazájában lett „próféta”. Az 1945-ben született kanadai dalszerző-énekes 1970-ben jelentette meg az első albumát, és pillanatok alatt az akkortájt induló városi folkhullám ikonjává vált.

Napjainkban már a harmincadik lemezénél tart, mindvégig megőrizve befelé forduló, intim előadásmódját éppúgy, mint a vallási és politikai szabadságjogokért való kiállását, illetve a nyitottságát akár a dzsessz, akár az afrikai népzenék előtt. Cockburn egyike volt azoknak a fehér gitárosoknak, akikre mélyen hatott a mali blues, évekkel azelőtt, hogy abból divat kerekedett – ennek jegyeit viseli többek közt a The Charity Of Night, a Breakfast In New Orleans Dinner In Timbuktu és a You’ve Never Seen Everything című albuma. Egyszóval, éppen ideje már, hogy mifelénk is ismertebbé váljon.”(Petőfi Rádió)

Bruce Cockburn munkásságában mindig is megtalálható volt a politika iránti érdeklődés, de ez, a tizenötödik stúdióalbuma volt talán a leginkább átitatva az aktuálpolitikai tartalommal.

A dalok:
01. “Call it Democracy” – 3:50
02. “Lily of the Midnight Sky” – 4:44
03. “World of Wonders” – 4:45
04. “Berlin Tonight” – 7:05
05. “People See Through You” – 3:44
06. “See How I Miss You” – 4:01
07. “Santiago Dawn” – 4:47
08. “Dancing in Paradise” – 5:40
09. “Down Here Tonight” – 3:54

A zenészek: Bruce Cockburn – vocals, guitar, and charango; Fergus Jemison Marsh – bass and stick; Hugh Marsh – violin; Jon Goldsmith – keyboards; Chi Sharpe– percussion; Michael Sloski – drums; Michael Alan White – trumpet, flugelhorn, and conch; Sharon Lee Williams – backing vocals; Shawn Jackson – backing vocals; Colina Philips – backing vocals; Kerry Crawford – backing vocals; Judy Cade – backing vocals.

http://tinyurl.com/ycrvra3y

0

Visits: 10

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Bruce Cockburn – World of Wonders (1986) High Romance Music” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

húsz + 19 =

Password generation