Cecilia Bartoli – Mission (2012) Decca

Mára majdhogynem unalmassá vált annak mantrázása, hogy a régizene az „újdonság”, a felfedezés örömével szolgál a hallgatóknak, különösen úgy, hogy Bach, Handel, Vivaldi számos műve igazi közönségkedvenccé vált, és mindenfelé hallani őket koncerteken és hangfelvételeken, de akár utcai muzsikusoktól is.

Ennek ellenére valóban a felfedezetlen kincsek tárházát nyújtják a tizennyolcadik század utolsó harmada előtti korszakok, mivel a muzsika – legalábbis a nem egyházi művek sokasága – akkoriban még elsősorban a pillanatnak szólt; azaz egyszerre szórakoztatott magas színvonalon és könnyen értelmezhetően. Különösen igaz ez a tizenhetedik századi operára, melyet az újszerűségre törekvés egészen dinamikus, ugyanakkor organikus fejlődése jellemzett. Ezen a körön belül is kiemelt figyelmet érdemel a mostanában egyre ismertebbé és népszerűbbé váló Agostino Steffani dalszínházi munkássága, aki pályája kezdetén ugyanúgy mondhatta magát Lully és Purcell kortársának, mint később Albinoniénak és Vivaldiénak.

A Mission egyértelműen az év legfontosabb új kiadványainak egyike, és bárki számára élvezetes lehet, a régizene rajongóinak pedig minden újabb meghallgatáskor kétségkívül rengeteg örömet fog szerezni még.
Egy „alvó” nagysággal, egy kizárólag a bennfentesek által ismert nagy komponistával igyekszik megismertetni a szélesebb közönséget, és ehhez nem egyszerűen a szokásos kísérőfüzetben mondja el a legfontosabb tudnivalókat, hanem a CD maga az illusztráció a kor és a stílus alapos írásbeli körüljárásához. A hangsúly pedig a történeti háttérre és a kutatómunkára helyeződik, amihez a páratlan muzsika jószerével igazolásként adódik hozzá. A Mission ugyanis közel egyórányi olvasnivalóval szolgál az angolul, franciául vagy németül tudóknak – az olasz furcsamód kimaradt –, és ezzel még a díszdobozos operák kísérőanyagán is messze túltesz. – írja Galamb Zoltán remek ismertetőjében (ekultura.hu)

Előadók:
Cecilia Bartoli – szoprán
Philippe Jaroussky – kontratenor (6), (12), (18), (23)

Coro della Radiotelevisione svizzera
I Barocchisti
Diego Fasolis – karmester

A lemezen elhangzó művek listája:
Agostino Steffani
1. „Schiere invite, non tardate” (Alarico) – Alarico il Baltha, cioe L’audace re de’ Gothi
2. „Ogni cors ouo sperat” (Tanaquil) – Servio Tullio
3. „Ove son? Chi m’aita? In mezzo all’ombre… Dal mio petto” (Anfione) – Niobe, regina de Tebe
4. „Piu non v’ascondo” (Rotrude) – Tassilone
5. „Amami, e vederai” (Niobe) – Niobe, regina di Tebe (km. Rosario Conte – lant)
6. „T’avvraccio, mia Diva… Ti stringo, mio Nume” (Creonte, Niobe) – Niobe, regina di Tebe (km. Philippe Jaroussky)
7. „Mie fide schiere, all’armi” (Iarbe, Ufficiali di Iarba) – Il trionfi del fato; „Suoni, tuoni, il suolo scuota” (Erta) – Arminio
8. „Sposa, mancar mi sento… Deh non far colle tue lagrime” (Tassilone) – Tassilone
9. „Non preondo consiglio” (Ermolao) – La superbia d’Alessandro
10. „Si, si, riposa, o caro… Palpitanti sfere belle” (Sabina) – Alarico il Baltha
11. „Notte amica al cieco Dio” (Alcibiade) – La liberta contenta
12. „Combatton quest’alma” (Enea, Lavinia) – Il trionfi del fato (km. Philippe Jaroussky)
13. „A facile vittoria” (Sigardo) – Tassilone
14. „Tra le guerre a le vittorie” (Alessandro, Coro) – La superbia d’Alessandro
15. „Foschi crepuscoli” (Aspsia) – La liberta contenta
16. „ Dell’alma stanca a raddolcir le tempre… Sfere amiche, or date al labbro” (Anfione) – Niobem regina di Tebe
17. „La cerasta piu terribile” (Alcide) – La lotta d’Hercole con Acheloo
18. „Serena, o mio bel sole… Mia fiamma… Mio ardore” (Anfione, Niobe) – Niobe, regina di Tebe (km. Philippe Jaroussky)
19. „Dal tuo labbro amor m’invita” (Tassilone) – Tassilone
20. „Deh stancati, o sorte” (Aspasia) – La liberta contenta
21. „Svenati, struggiti, combatti, suda” (Alcibiade) – La liberta contenta
22. „Padre, s’e colpa in lui” (Rotrude) – Tassilone
23. „Timori, ruine” (Atalanta, Meleagro, Coro) – Le rivali concordi (km. Philippe Jaroussky)
24. „Moriro fra strazi e scempi” (Henrico) – Henrico Leone
25. „Non si parli che di fede” (Coro) – Marco Aurelio

http://links.snahp.it/791ceba

0

Hits: 33

Publication author

offline 14 óra

Levin

2 667
Comments: 1513Publics: 3641Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..