Egberto Gismonti ‎– Works (1984) ECM Records

Egberto Gismonti

A német ECM (Edition of Contemporary Music) Records 1984-ben, fennállásának 15. esztendejében Works címmel, korlátozott példányszámban 10 CD-ből álló sorozatot jelentetett meg.
A lemezeken a kiadó 10 művészének felvételeiből található válogatás.

Egberto Amin Gismonti (1947) brazil gitáros, zongorista és zeneszerző kezdetben klasszikus zenei képzésben részesült, hatéves korától zongorázott. A hatvanas években Párizsba költözött, ahol Nadia Boulanger-nál hangszerelést és elemzést, az avantgarde komponista Barraque-nál pedig zeneszerzést tanult. Brazíliába való visszatérése után 1966-ban érdeklődni kezdett a choro iránt, amely egyfajta brazil funky zene.
Gismonti kompozícióiban sikeresen keveri az afro-brazil formákat a jazz-szel. Autodidakta gitáros, aki Baden Powell és Deno hatására kezdett el gitározni.

A hetvenes évek elején jelentős befolyást gyakorolt rá Django Reinhardt és Jimi Hendrix.
1973-ban 8-húros gitárra váltott, amely az akkordok helyére vonatkozóan nagyobb variációs lehetőséget, flexibilisebb basszusmeneteket biztosít, 1981-ben a 10-húrú gitárra tért át, amelyen az extra húrok kiterjesztették a basszust. Előadásai mind zongorán, mind gitáron sodróak és dallamosak. 1976-ban Airto Moreira és Flora Purim, 1978/79-ben Nana Vasconcelos társaságában az Egyesült Államokban turnézott. Gismonti kompozíciós és előadói stílusát nagymértékben befolyásolták az 1976-ban a xingu indiánoknál végzett tanulmányai. Az ebből született albumot úgy jellemzi, mint “sétát a dzsungelen keresztül”.

Szellemidéző kompozíciói és játéka 11 film kísérőzenéjében csendültek fel. Rendszeresen készített felvételeket az ECM label olyan zenészeivel, mint Jan Garbarek, Collin Walcott, Ralph Towner, Charlie Haden; és Vasconcelos Suadedos című művének hangszerelője volt a Stuttgart RSO részére. (Jazz-zenészek Lexikona)

A1 Lôro  5:30
Bass – Zeca Assumpção Drums, Percussion – Nenê Flute – Mauro Senise Piano – Egberto Gismonti
A2 Raga   8:49
Guitar [8-String] – Egberto Gismonti Percussion – Naná Vasconcelos Tabla – Collin Walcott
A3 Ciranda Nordestina   9:59
Piano, Bells [Cooking] – Egberto Gismonti
B1 Magico   7:42
Bass – Charlie Haden Guitar – Egberto Gismonti Soprano Saxophone – Jan Garbarek
B2 Maracuta   8:21
Alto Saxophone, Soprano Saxophone – Mauro Senise Bass – Zeca Assumpção Drums, Percussion – Nenê Piano – Egberto Gismonti
B3 Salvador   6:36
Guitar [8-String] – Egberto Gismonti

https://zenekucko.com/07377

0

Visits: 31

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

2 + 2 =

Password generation