Eric Clapton – Unplugged [2CD Deluxe Edition] (1992/2013) Rhino Records

A felvételek 1992. január 16-án készültek közönség előtt az angliai Bray studióban a Music Television amerikai zenei televíziós csatornahálózat MTV Unplugged sorozatának részeként. Ez lett minden idők egyik legsikeresebb Eric Clapton lemeze, mind a kritikai fogadtatást, mind az eladott példányszámot tekintve. 6 Grammy-díjat nyert, köztük az Év albuma és az Év dala címet is.

Clapton az önéletrajzi könyvében úgy ír az albumról, hogy a felvételek után úgy érezte, hogy nem sikerült olyanra az anyag amilyet szeretett volna és emiatt nem akarta, hogy kiadják lemezen. Szerződéses okokból már nagyon körülményesen lehetett volna megakadályozni a kiadást, így végül kereskedelmi forgalomba került a lemez. Önironikusan jegyzi meg a könyvben: „Nem rajongtam érte túlságosan, és bármennyire is élveztem eljátszani a számokat, úgy gondoltam, hogy visszahallgatva nem annyira jó. Miután megjelent, ez lett egész pályafutásom legnagyobb példányszámban eladott lemeze, amiből az is kiderül, hogy mennyit értek a marketinghez.”

A felvételnél Clapton – többek között – a lemezborítón is látható 1939-es Martin 000-42 akusztikus gitárt használta, ami később árverésen 791 500 dollárért kelt el.

Eric Clapton – ének, akusztikus gitár, kazoo
Katie Kissoon – háttérvokál
Tessa Niles – háttérvokál
Andy Fairweather Low – akusztikus gitár, szájharmonika
Nathan East – akusztikus basszusgitár, háttérvokál, kazoo
Steve Ferrone – dob
Ray Cooper – ütőhangszerek
Chuck Leavell – billentyűs hangszerek

Tracklist:

CD 1 – Unplugged – Original Album

1. Signe
2. Before You Accuse Me
3. Hey Hey
4. Tears In Heaven
5. Lonely Stranger
6. Nobody Knows You When You’re Down And Out
7. Layla
8. Running On Faith
9. Walkin Blues
10. Alberta
11. San Francisco Bay Blues
12. Malted Milk
13. Old Love
14. Rollin & Tumblin

CD 2 – Outtakes & Alternates (All Tracks Previously Unreleased)

1. Circus
2. My Father s Eyes (Take 1)
3. Running On Faith (Take 1)
4. Walkin’ Blues (Take 1)
5. My Father’s Eyes (Take 2)
6. Worried Life Blues

https://zenekucko.com/erclaunp

0

Visits: 13

Publication author

offline 6 nap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizennyolc + 4 =

Password generation