Gillian Welch – Revival (1996) Almo Sounds

Mára a dalszerző/énekesek kora látszólag végérvényesen letűnt, a zenetévék, kereskedelmi rádiók kínálatában legalábbis nem divat az ilyesmi, feltehetően unalmasnak tartják a zenei szerkesztők a műfajt.

Tény, hogy az egy szál gitáros dalok hallgatásához, előadásához is lélek kell, ami manapság, a testkultúra virágkorában kissé háttérbe szorul. De azért, ha jobban utánanézünk, azt látjuk, hogy roskadásig tele a világ hálója reményteljes folk-singerekkel, akik mind-mind a kiugrásra várnak.
Igen ám, csakhogy ez egy átkozottul nehéz műfaj, ugyanis ide nem elég a tiszta hang, csinos arc, és a zenei tudás, fontos, hogy a dal szóljon is valamiről. You and me típusú ömlengésekből ma már csak légvárakat lehet építeni, vagy tömegeket etetni, de a sokat emlegetett értékteremtéshez valamivel több kell.
Gillian Welch született dalszerző-előadó. Őstehetség, egy üde színfolt a mai trendlovagló zenedömpingben. Személyisége, vagy inkább jelensége több szempontból is rendhagyó. Mindenek előtt –remélem nem sértek meg vele senkit – nem igazán címlapra illő fehérszemély, nem sztár alkat. Szerencséjére, és a mi szerencsénkre, mert a szokásos mellbedobásos dalolgatások helyett (lásd Jewel Kilcher példáját), kaptunk valakit a kilencvenes évek végétől, aki személyében valódi művészi színvonalat képvisel, akinek a szerzeményein még nagyon sokáig, akár hosszú évekig el lehet merengeni.
29 éves volt Gillian, amikor 1996-ban a Revival c. első albuma megjelent. Elálló fülű, vézna, madárcsontú leányzó, akibe ugyanakkor rendkívül markáns, erőteljes hang, és jó adag költői véna szorult. Blues-bluegrass-country gyökerű folk dalai néhány alapakkordra épülnek, semmi virgonckodás nincs bennük, nyugis, mondhatni ritkaságszámba menően egyszerű dallamok jellemzik valamennyit. És mégis, valahogy felfigyelt debütálásra a szakma, hiszen Grammy díjra jelölték. Ugyan nem kapta meg, de önbizalmának valószínűleg jót tett az elismerés, már ha annak tekinti. Nem vagyok abban biztos, hogy Gilliant nagyon érdekli bárkinek is a véleménye, leszámítva talán férjét és zenésztársát, David Rowlings-ot. – írja Zömbik József hiánypótló blogjában.

Ezt a hölgyet tényleg érdemes meghallgatni.

A számok:
1. “Orphan Girl” – 3:57
2. “Annabelle” – 4:03
3. “Pass You By” – 3:57
4. “Barroom Girls” – 4:14
5. “One More Dollar” – 4:34
6. “By the Mark” – 3:40
7. “Paper Wings” – 3:57
8. “Tear My Stillhouse Down” – 4:32
9. “Acony Bell” – 3:06
10. “Only One and Only” – 5:33

https://zenekucko.com/04491

Visits: 42