Led Zeppelin – I [2CD Deluxe Edition] (1969/2014) Atlantic Records

Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat százötvenötödik (155) lemeze a brit Led Zeppelin, minden idők egyik legnagyobb hatású zenekarának első albuma.

1968-ban Jimmy Page gitáros a Yardbirds feloszlása előtt néhány előre lekötött skandináviai fellépés teljesítésre megalakította a New Yardbirds együttest, Robert Plant énekessel, John Bonham dobossal és Chris Dreja basszusgitárossal (a Yardbirds egy korábbi tagjával). Dreja hamarosan otthagyta őket, hogy fényképész legyen, helyére Page régi barátja, John Paul Jones került. (Dreja készítette az első albumuk hátsó borítóján lévő fényképet.) Egyébként Plantet Terry Reid javasolta Page-nek, akit az először kért fel énekesnek; Bonham pedig Plant barátjaként kerülhetett az együttesbe. Nem tudni biztosan, hol találkozhattak először: egy walsalli pubban, Staffordshire-ban vagy egy londoni próbahelyiségben.
Első koncerjeiket még New Yardbirdsként adták, új nevüket a Who dobosának, Keith Moonnak egy megjegyzése után vették fel, aki ólom-zeppelinhez (lead Zeppelin) hasonlította a zenekart. (A hasonlatot a Who basszusgitárosának, John Entwistle-nek is tulajdonítják, vagy kettejük közös tréfájaként idézik.) Az ‘ólom’ jelentésű lead szót azért írták kiejtés szerint led-nek, hogy ne keverjék össze (különösen az amerikai angolt beszélők) a ‘vezető’ jelentésű lead szóval. Első koncertkörútjuk után rövidesen, 1969. január 12-én megjelent a blues és a rock stílusjegyeit ötvöző és torzított gitárhangzatokkal átszövő debütáló albumuk, mely a heavy metal fejlődésének egyik kulcsmozzanata. Az album robbanásszerű siker lett, különösen az Amerikai Egyesült Államokban, ahol a Beatles után ők adták el a legtöbb lemezt.

A lemez eredeti megjelenésének 45. évfordulóján 2 lemezes deluxe változatban látott napvilágot ez a kiadvány, amely bónuszként egy 1969-es párizsi koncert eddig kiadatlan felvételeit tartalmazza.

CD1 – Led Zeppelin:

01. Good Times, Bad Times
02. Babe I’m Gonna Leave You
03. You Shook Me
04. Dazed and Confused
05. Your Time is Gonna Come
06. Black Mountain Side
07. Communication Breakdown
08. I Can’t Quit You Baby
09. How Many More Times

CD2 – Live At The Olympia, Paris, France – October 10, 1969:

01. Good Times Bad Times ~ Communication Breakdown
02. Can’t Quit You Baby
03. Heartbreaker
04. Dazed and Confused
05. White Summer ~ Black Mountain Side
06. You Shook Me
07. Moby Dick
08. How Many More Times

A 2012. augusztus 6-i bejegyzés frissítése.

https://zenekucko.com/03529

1

Visits: 10

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Led Zeppelin – I [2CD Deluxe Edition] (1969/2014) Atlantic Records” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

hét + 9 =

Password generation