Carl Philipp Emanuel Bach (1714. március 8, Weimar – 1788. december 14, Hamburg) kiváló német zeneszerző, billentyűs virtuóz, a zenei klasszicizmus egyik megformálója.
Johann Sebastian Bach második fiaként látta meg a napvilágot, egyik keresztapja Telemann volt. Kezdetben a Tamás-iskola diákja, később (1731-től) jogot tanult szintén Lipcsében. 1735-től az Odera menti Frankfurt egyetemén tanult, amit 1738-ban végzett el. Egészen rendkívüli zenei tehetsége nem kerülhette el édesapja figyelmét. Noha balkezes volt és ezért csak billentyűs hangszereken vált professzionális játékossá, már 11 évesen első pillantásra lejátszotta édesapja műveit, és még a Thomasschule diákjaként számos billentyűs kompozíciót vetett papírra. Frankfurtban is aktívan zenélt a Collegium Musicum tagjaként.
Feltehetőleg itt találkozott először a későbbi II. Frigyes Vilmossal, az akkori trónörökössel. 1740-ben, Frigyes trónra lépése után nevezték ki udvari csembalistává. Elsődleges feladata a zenei kíséret biztosítása volt a szenvedélyes fuvolás és igen tehetséges király számára. Itt páratlanul színvonalas és pezsgő zenei élet kellős közepébe csöppent. Legfontosabb kollégái a két Graun fivér, Quantz és Naumann voltak. Minden nap koncertet adtak (hétfő és péntek, vagyis az operaelőadások kivételével) melyeken körülbelül 300 művet játszottak rotációs rendszerben. Ekkoriban főként cembalo szonátákat írt.
1768-ban átveszi Telemann helyét a hamburgi Johanneumban. Itt főként egyházi műveket (pl. Die Israeliten in der Wüste, Die Auferstehung und Himmelfahrt Jesu, mintegy 20 passió, 70 kantáta, litániák, motetták) komponált. Itt látogatta meg Burney is 1772-ben, aki megdöbbent improvizációinak gazdagságától: „Dévaj gondtalansággal szór szerteszét olyan zenei gondolatokat, melyeket bárki más meghökkenéssel hallgat”. Utolsó alkotóperiódusának jelentős lökést adott egykori tanítványának Joseph Haydn-nek a sikere, és így figyelme ismét a hangszeres zene felé fordult. 75 évesen halt meg bizonytalan eredetű tüdőbetegségben.
Carl Philipp Emanuel elméleti munkássága igen jelentős. Legjelentősebb művei a „Versuch über die wahre Art das Clavier zu spielen” (1753) és a Kurze Anweisung zum General-Bass. Ezen elméleti munkák Johann Sebastian művészetében gyökereznek és az előbbi az első átfogó tanulmány mely a zongorajátékkal foglalkozik. Így Emanuel joggal tekinthető a modern zongorajáték atyjának, amit Mozart is megerősített:„Ő a zenében az atya és mi vagyunk a fiúk”. Joseph Haydn többször deklarálta, hogy igen sokat köszönhet Bachnak, és nagyon sokat tanult tőle. Sőt hangsúlyozta: „Egyedül Emanuel Bach értett meg teljesen…egy időben elsődleges célom az általa kialakított forma tökéletesítése volt”. Beethoven is a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott róla. Kétségtelenül európai dimenzióban a „Bach” Johann Christian volt, de német nyelvterületen Emanuel hatása sokkal mélyrehatóbb volt. Mindenképpen fontos megemlíteni hogy édesapja nekrológjának összeállításában kulcsfontosságú szerepe volt, és rendkívül sokat tett atyja műveinek a megőrzéséért is. (baroque.hu)
https://ouo.io/H4KN4u
Visits: 9
Publication author
