Neal Morse – The River (Worship Sessions Vol 4) (2009) Radiant Records

Neal Morse

Neal Morse maga így vall megtérése okáról: “A lányom 1998-ban egy nagy lyukkal a szívén született. Hogy érzékeltetni tudjam mekkora volt a baj, talán elég annyit mondanom, hogy medikusok csapata járt megnézni és megvizsgálni Őt, mert ilyet még nem tapasztaltak.

Borzasztó érzés volt azzal a tudattal élni, hogy a kislányom meghalhat. Láttuk, hogy az orvosok nincsenek a helyzet magaslatán, így elkeseredésünkben a feleségemmel templomba jártunk és imádkoztunk, de a kislányunk állapota csak rosszabbodott.

Mivel én már akkor is zenész voltam, a munkám elszólított Európába. Mialatt én az öreg kontinensen turnéztam a feleségem egy nagy elhatározásra jutott. Odaállt Isten elé és mind a maga mind a kislányunk életét felajánlotta neki.
Mondta Istennek, tegyen velük bármit, ha el akarja venni a lányunkat, hát vegye, csak történjen valami.
Történt is! Két nap múlva kellett újabb konzultációra vinni a kórházba, ahol, amikor megvizsgálták az orvosok, sehol nem találták a lyukat. Az a hatalmas lyuk egész egyszerűen eltűnt. Azt gondolom, ami ott és akkor történt egy csoda volt.”

Azóta folyamatosan járja a világot, hogy megtéréséről, a teremtővel való kapcsolatáról szóló -saját gitáros, illetve billentyűs kíséretével előadott-dalaival tegyen tanúbizonyságot hite mellett. 2008-ban hazánkban is járt.
A a hitéletével szorosan összefüggő, úgynevezett Workship Sessions lemezeinek tavaly már a negyedik darabja jelent meg The River címmel.

A lemez felvételeit készítő zenészek:

Neal Morse – billentyűsök, gitárok, ének
Scott Williamson – dob
Julie Harrison – vokál

https://zenekucko.com/07860

0

Visits: 8

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenkilenc − tíz =

Password generation