Santana – Santana (1969/2007) Columbia/Mobile Fidelity Sound Lab

 A rockzene legérdekesebb előadói közé tartoznak azok a zenészek akik muzsikájukat a népdalok dallam és hangzásvilágával teszik teltebbé és összetettebbé. Ezek a zenészek általában az angolszász népzenét, folklórhagyományokat használják fel műveikben, mint Bob Dylan, Donovan és sokszor a Jethro Tull. A dél amerikai népzenei elemek temperamentumának felhasználására, a “latin-rock” létrehozására egy mexikói származású fiatalember, Carlos Santana vállalkozott először. Carlos Santana 1947-ben született a mexikói Autlanban. zenei környezetben nőtt fel, apja profi muzsikus volt. Az ifjú Carlos tizenöt évesen kötött életre szóló ismeretséget a gitárral. Eleinte bluest játszott. A fiatal Santaná-ra nagy hatással volt a szülői ház bensőséges légköre és a latin kultúra. 1967-ben az Egyesült Államok nyugati partjára, San Franciscóba költöztek, de nem tudott igazán amerikaivá válni.
Emlékeiben és főleg vérében mindvégig ott hordozta a latin muzsika szépségét, lüktetését.
Már a költözés évében tagja lett az Azteca nevű zenekarnak. Az együttesből Santana hamar kitűnt tehetségével, majd túlnőve a zenekar színvonalát, a zenészek egy részével és új muzsikusokkal létrehozta a Santanát: M. Carrabello konga, David Brown basszusgitár, Chepito Areas timbales, Mike Shrieve dob, Gregg Rolie orgona, ének.
A zenekar új hangzással járult hozzá a rockzenéhez, és kiválóan bizonyította, hogy a hagyományos rockzenekarhoz milyen jól lehet nem alapvetően rockhangszereket kapcsolni.
Első komolyabb fellépésükre a San Francisco-i Filmore West-ben került sor, ahol a közönség önfeledten ünnepelte az új bandát. A Santana a fesztiválnyarak és főbb koncerthelyszínek egyik állandó szereplője lett. 1969 augusztusában a legsikeresebb angolszász előadókkal együtt felléptek Woodstockban is. Carlos Santana és kísérői valósággal elvarázsolták a több százezres tömeget.
A Soul Sacrifice című szám előadása Shrieve fantasztikus dobszólójával az egész fesztivál egyik csúcspontja volt.
Zenéjükben nemcsak az egyéni hangzásvilág volt újszerű, a zenei szerkesztettségben is példát mutattak a többieknek. A rock nemcsak egybeforrt a latin elemekkel, de a gondosan összeállított rockzenei szólókat is latinos motívumokkal kötötték össze. Az együttes nagyrészt annak köszönhette népszerűségét és zenéjének fő értékét, hogy a muzsikusok jól eltalálták a zenei elemek elegyítésének arányát. A nagyszerű együttest a CBS szerződtette. Első albumuk még 1969-ben megjelent. (Literatura.hu)

A számok:
Side one

1 Waiting (Santana Band) – 4:07
2 Evil Ways (Clarence Henry) – 3:58
3 Shades of Time (Santana Band) – 3:13
4 Savor (Santana Band) – 2:47
5 Jingo (Babatunde Olatunji) – 4:23

Side two

1 Persuasion (Santana Band) – 2:36
2 Treat (Santana Band) – 4:46
3 You Just Don’t Care (Santana Band) – 4:37
4 Soul Sacrifice (Santana Band) – 6:34

https://zenekucko.com/01713

0

Visits: 20

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizennyolc + 8 =

Password generation