Stan Getz (1927 – 1991) a jazztörténet egyik legtekintélyesebb tenorszaxofonosa a Pennsylvania állambeli Philadelphiában született Stanley Gayetzsky néven.
Nekem a tenorszaxofonosokról mindig a zseniális Van, aki forrón szereti című film jut eszembe, és Marilyn Monroe, aki egyszerűen nem tudott nekik ellenállni 🙂
Getz gyermekkorában számos nádfúvós hangszeren játszott, különösen kedvelte az altszaxofont, de végül is a tenorszaxofonnál kötött ki, és már 15 esztendős korában profi lett. Egy évvel később elkészítette első lemezfelvételét, Jack Teagardennel játszott, aki, legalábbis technikailag, a gyámja lett, hogy a fiú szabadon utazhasson a zenekarral. A következő esztendőben Getz Stan Kentonnal dolgozott, majd Jimmy Dorsey és Benny Goodman zenekara következett. Ebben az időben már jelentős figyelmet keltett tevékenykedése a jazzkörökben, lemezfelvételeket készített saját neve alatt, és amikor 1947-ben a Woody Herman’s Four Brothers tagja lett, nemzetközileg is ismertté vált. Két évig dolgozott Hermannal, majd az ötvenes években saját kisegyüttest vezetett, többé-kevésbe rendszeresen. A Kenton-féle és a jazz At The Philharmonic-fellépéseket egy bizonytalan korszak követte, majd sikeresen megszabadult drogfüggőségétől.
Az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején többször járt Európában, egy ideig Koppenhágában élt.
A hatvanas évek elején visszatért az Egyesült Államokba és elkészítette mérföldkövet jelentő albumát, a Focus-t, Charlie Byrddel dolgozott, kiterjedt figyelemmel fordult a brazil és más latin-amerikai zenei formák felé. Ennek eredményeképpen Getz számos latin lemezt készített, amelyek rendkívül népszerűek lettek, közöttük a “The Girl From Ipanema”, amelyet Astrud Gilberto énekelt, és amely elindította a bossa nova-divatot.
A hatvanas és a hetvenes években Getz kisegyütteseket vezetett, amelyekben sok zenész jött, ment, így Gary Burton, Chick Corea, Jimmy Raney, Al Haig, Steve Swallow, Airto Moreira és Joanne Brackeen. Mindazonáltal ezekben az években tevékenysége csak alkalmi volt.
Korábbi populáris sikere és a pályája feletti kontroll, beleértve, hogy saját lemezfelvételeinek ó volt a producere is, oda vezetett, hogy csak olyan munkát csinált meg, amelyet szeretett. A nyolcvanas években újra aktívabb lett, klubokban, koncerteken és fesztiválokon játszott szerte a világban, és bent élő zenész volt a Stanford Universityn. Többek között az Everything But The Girllel készített felvételeket.
Ebben a késői korszakában népszerűsége ismét fellendült, de beárnyékolta ezt halálos betegségének tudata. 1991 júniusában rákban hunyt el. (Jazz-zenészek Lexikona)
A válogatáslemez a Blue Note Records Music for Lovers című sorozatában jelent meg.
A számok:
01. Moonlight in Vermont [3:16]
02. These Foolish Things [3:02]
03. Early Autumn [3:13]
04. Yesterdays [4:23]
05. It Might as Well be Spring [2:41]
06. Tenderly [3:27]
07. You Go to My Head [3:02]
08. Autumn Leaves [3:01]
09. Gone With the Wind [2:57]
10. When or When [2:27]
11. What’s New [3:41]
12. Imagination [2:24]
13. Easy Living [4:10]
14. Stars Fell on Alabama [3:03]
https://zenekucko.com/05486
Visits: 3
Publication author
