Bobby McFerrin – Bobby McFerrin (1982) Elektra/Musician

Bobby McFerrin

Bobby McFerrin (New York City, 1950. március 11.) amerikai jazz-énekes, karmester. New York-i zenész családban született. Fiatal korában zongorázni, csellózni, klarinétozni, fuvolázni tanult. Az 1970-es években kaliforniai klubokban volt dzsessz-zongorista.Első jelentős fellépései 1979-ben voltak, New Orleansben zongoristaként, San Franciscoban már énekesként. Első külföldi turnéját 1984-ben tartotta az NSZK-ban. Ezt követően készített lemezt a Weather Reporttal.
Egyedülálló a capella előadásmódjával, rendkívül széles, négy oktávnyi hangterjedelmével, valamint a szavak nélküli scat-vocaljával vált ismertté. Számos zenésszel dolgozott együtt, közülük is kiemelkedik mind tudásában, mind Bobby McFerrinnel való kapcsolatukban a zongorista Chick Corea. A Don’t Worry, Be Happy 1988-ban vezette az amerikai slágerlistát (a dal az 1988-as Coctail című Tom Cruise főszereplésével készült filmben hangzott el). 1987-ben ő énekelte a The Cosby Show zenéjét, hamarosan pedig a Cadburys csokoládé reklám hangja is ő lett. Az 1984-es The Voice című album volt a zenetörténet első 100%-ban vokális szóló jazz-lemeze. (koncert.hu)

A bemutatkozó albuma felvételeit készítő zenészek:
H. B. Bennett – Drums
Joe Caro – Guitar
Steve Erquiaga – Guitar
Stu Feldman – Bass
Victor Feldman – Piano, Fender Rhodes
John Guerin – Drums
Randy Jackson – Bass
Kenny Karsh – Guitar
Larry Klein – Bass
Peter Maunu – Guitar
Bobby McFerrin – Arranger, Vocals, Background Vocals, Fender Rhodes
Kenneth Nash – Percussion
James Preston – Drums
John Siegler – Bass
Phoebe Snow – Vocals
Frank Vilardi – Drums

A számok:
All songs written by Bobby McFerrin except where noted
01. Dance with Me (Johanna Hall, John Hall) – 4:08
02. Feline – 5:08
03. You’ve Really Got a Hold on Me (Smokey Robinson) – 3:53
04. Moondance (Van Morrison) – 5:20
05. All Feets Can Dance – 2:15
06. Sightless Bird – 6:26
07. Peace (Horace Silver) – 4:38
08. Jubilee – 4:49
09. Hallucinations (Bud Powell) – 2:21
10. Chicken – 3:14

https://zenekucko.com/04196

0

Visits: 39

Publication author

offline 1 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

húsz − 19 =

Password generation