Harcsa Veronika – You Don’t Know It’s You (2007) Nature Bliss

Harcsa Veronikának ” annak idején már a bölcsődei üzenőfüzetében a következő bejegyzés szerepelt: „Veronika nagyon szépen énekel. Még nem szobatiszta.”. Hétéves korától zeneiskolába járt, először zongorázni, majd szaxofonozni tanult. Ezt követően a Fazekas Mihály Gimnázium speciális matematika-tagozatos tanulója volt. Sosem járt kórusba, egy gimis rock együttesben próbálta ki először a hangját, s utána nem is akarta abbahagyni az éneklést. Az érettségi után fordult a jazz stílus felé. Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem informatikus hallgatójaként kezdte, majd végül a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén diplomázott 2008-ban. Az Erik Sumo Band egyik énekesnője, számos kortárs művészeti produkció résztvevője, saját zenekarát 2005-ben alapította. Első szólólemeze a nemzetközi feldolgozásokat tartalmazó Speak Low, a második a szóban forgó és saját dalokat bemutató You Don’t Know It’s You. Veronika második lemeze egy kellemes hangulatú, színvonalas stílusú, néha elektromos gitárral is kiegészülő, de alapvetően akusztikus hangszerelést felvonultató, szerelmes-dal gyűjtemény.” (GregJazz)

 

 

A zenészek:

Harcsa Veronika – ének
Blaho Attila – zongora
Oláh Zoltán – bőgő
Majtényi Bálint – dob

Közreműködnek:

Ávéd János – tenor szaxofon
Korb Attila – harsona
Gyémánt Bálint – gitár
Redő Dániel – ütőhangszerek

A számok:

01 – Too Early
02 – What Is Our Love For
03 – Play Me, Play Me
04 – If You
05 – But I’m Not
06 – Maybe Neverending
07 – All That You Say
08 – Nothing’s Left
09 – Losing Ground
10 – Luring
11 – Pirate Ballad
12 – Something New
13 – You Don’t Know It’s You

All compositions by Veronika Harcsa Co-written by Attila Blaho

Levin 2012. december 11-i bejegyzésének frissítése.

http://tinyurl.com/z77o2x3

0

Visits: 16

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenöt − 3 =

Password generation