Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat kétszáznyolcvanhetedik (287) lemeze Mike Oldfield bemutatkozó nagylemeze.
Az 1953 május 25-én született angol zenész, Mike Oldfield 1970-71-ben kezdte komponálni a később Tubular Bells (Csőharangok) címet kapott kéttételes művét.
Abban az időszakban a zenekarok 2-3-4 perces számokat játszottak, így nem sok kilátás volt arra, hogy a több mint húsz perces tételek valaha is lemezre kerülhetnek. Richard Branson, az akkor alakuló Virgin Records kiadó tulajdonosa azonban látott benne fantáziát, és megpróbált hozzá társkiadót, vagy kiadókat keresni, sikertelenül.
Ez a zene senkit sem érdekelt.
A Virgin egyedül, első kiadványaként 1973. május 25-én, Oldfield huszadik születésnapján mégis megjelentette, s ezzel a “könnyűzene” történetében új korszak kezdődött.
Így ír erről egy profi: “A történet modern tanmesének is beillik: egy fiatal, feltörekvő laptulajdonos lemezcéget szeretne beindítani, de a nagyágyúk már mind foglaltak. Szerencsére egy stúdióvezető haverja felhívja a figyelmét egy hozzá hasonló ifjoncra, aki olyan felvételt készített, amelyen csaknem az összes, közel kéttucatnyi hangszeren ő játszik. Vele meg a lemezcégek nem állnak szóba. Ő az én emberem – gondolt egy nagyot Dick Branson, és szerződtette a nagyravágyó tinit. A többi már rocktörténelem: Mike Oldfield Tubular Bells című albuma 1973 egyik szenzációja lett, egyúttal megalapozta Branson Virgin világbirodalmát.
A tanulság: egy jó üzletember tudja, mikor, mivel érdemes kockáztatni. Mert a brit szigetek népzenei hagyományait némi klasszicizáló vétellel, továbbá erőteljes hard rockkal és progresszív szimfonikus stílussal vegyített lemez épp akkor született meg, amikor világszerte arattak a rock e fúziós kísérletei. Albionban pedig különösen keletje volt a folk felújításának, elég csak a Jethro Tullra, a Fairport Conventionra, a Lindisfarne-ra vagy a Gentle Giantra gondolni. A másik tanulság: az eredeti ötletek előbb-utóbba zenében is elnyerik méltó jutalmukat, mert kétségtelen, hogy nem kevés „PR-értéke” volt Oldfield magányos kísérletének, csupán néhány vokált, egy-két vonóskart engedett másnak, valamint a lemez második oldalán Steve Broughton dobol, de azért Mike zenéjével is stílust teremtett, amihez később többé-kevésbé hű maradt. A fiatal muzsikus teljesítménye mai szemmel különösen kiemelkedő, mert egyetlen szintetizátort sem használt a felvételeknél – egyszerűen nem volt rá pénze…
Oldfield, aki 14 évesen folkduót alakított nővérével, Sallyval, 17 esztendős korában írta meg az 50 perces darabot.
A cím pedig Vivian Stanshalltól, a Bonzo Dog Doo Dah Band tagjától származik, aki a lemezen a ceremóniamester szerepét vállalta, és az első rész utolsó, sokszor ismételt, de egyre több hangszerrel bővülő tételében minden hangszer előtt bemondta, hogy Mike mit fog megszólaltatni. Amikor a „csőharangokra” került sor, Oldfield úgy döntött: ez lesz az album címe.
A Virgin 001. számú lemeze öt évig volta toplistán Nagy-Britanniában és az USA-ban, közel 20 millió példányban kelt el, Grammy-díjat is kapott. A Beatles és Bob Dylan után Oldfield volt a harmadik, aki saját magát taszította le a nagylemez-lista első helyéről következő albumával, a Hergest Ridge-dzsel.” (Göbölyös N. László)
Soha nem felejtem el mekkora élmény volt nekem akkor ennek a lemeznek a meghallgatása. 22 éves voltam 🙂
1. Tubular Bells – part 1 – 25:36
2. Tubular Bells – part 2 – 23:20
https://zenekucko.com/01318
Visits: 7
Publication author
“Mike Oldfield – Tubular Bells (1973/1983) Virgin Records” bejegyzéshez 3 hozzászólás