Nagy Feró – Antológia 1-2 [2CD] (2005) EMI

Ma ünnepli 70. születésnapját Nagy Feró (Nagy Ferenc, Letenye, 1946. január 14. –) énekes, színész, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere, „A nemzet csótánya”. Feró a hatvanas évektől kezdve énekel, zenél. 1963 és 1970 között a Richmond Heads és a Zárvatermők zenekarok tagja volt. 1970-ben alapított meg a Beatrice zenekart Csuka Mónikával közösen, ez az együttes volt akkor az ország egyetlen női beatzenekara. 1978-ban Feró újralakította az immáron rockzenét játszó Betricét, aminek a frontembere lett. Útlevelét hamarosan bevonták, a rendszer pedig igyekezett ellehetetleníteni az együttest, felsőbb utasításra 1981-ben a zenésszervezetek is elhatárolódtak tőle, így feloszlottak. Még 1981-ben Feró létrehozta az Ős-Bikini-t, aminek 1985-ig volt a frontembere, ekkor helyére D. Nagy Lajos került. 1987-ben alakította újra a Beatrice zenekart, amely ezután már mint sikeres együttes több slágerlistás dalt is magáénak tudhatott. 1989-től vezette a Garázs című rádióműsort, amely a problémákkal küszködő fiataloka számára nyújtott segítséget valamint amatőr zenekarok számára is bemutatkozási lehetőséget kínált a nagyközönség előtt. 2005 végén jelent meg válogatássorozatának két lemeze együtt, díszcsomagolásban.

 

Tracklist:

CD 1: 1977-1992

01 – Jó reggelt magyarok (intro)
02 – Jerikó
03 – Motorizált nemzedék
04 – Nagyvárosi farkas
05 – Térden állva
06 – Minek él az olyan
07 – Angyalföld
08 – 8 óra munka
09 – Nem kell
10 – Kitántorgott
11 – Katicabogárka / Járom az utam
12 – Pancsoló kislány
13 – Nem nekem tanulsz (koncertfelvétel)
14 – Mit tett velem ez a Jenő (koncertfelvétel)
15 – Boldog szép napok
16 – Nem leszek sohasem
17 – Corvin köz
18 – XX. Század
19 – Mire megy itt a játék (filmzene) (kislemez)
20 – Gyere kislány gyere (fesztivál-dal)
21 – Nem vagyok én Májkrém Jackson
22 – Lady Karnevál (TV-felvétel)
23 – A felkelő nap háza (kislemez)

CD 2: B-oldalak, ritkaságok

01 – Kifakult sztár
02 – Hősök tere
03 – Besült a mutatvány
04 – Topis blues
05 – Kislány bug(y)i
06 – Hegyek között
07 – Üzenetek
08 – Foci
09 – Jaj nehogymá!
10 – Civilizáció
11 – Kényes szelek
12 – Kommunista blokk (koncertfelvétel)
13 – Én is egy kicsit
14 – A Beatrice vár (koncertfelvétel)
15 – Sánta Mária (koncertfelvétel)
16 – Ó, a Beatrice 1980 (koncertfelvétel)
17 – A csodálatos emberi ész (házi felvétel)
18 – Zíben mál (kamu impró) (koncertfelvétel)
19 – Smoke on the Water (Kásás vagyok, behagymáztam) (koncertfelvétel)
20 – Jerikó tangó (koncertfelvétel)
21 – Táncoló fekete lakkcipők (koncertfelvétel)
22 – Sandokan futása / Bábu vagy (koncertfelvétel)
23 – Tutujgass meg (koncertfelvétel)
24 – Viszlát

https://tinyurl.com/y8wlcyyc

0

Visits: 15

Publication author

offline 1 hónap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

19 + tizenhárom =

Password generation