Miles Davis – Bitches Brew (1970/1999) Sony

Az 1001 Albums You Must Hear Before You Die (1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz) sorozat százhetvenhetedik (177) lemeze Miles Davis albuma.

“Minden ember életében vannak csúcspontok. Miles életében volt talán a legtöbb. Az 1970-ben, dupla lemezen megjelent Bitches Brew volt az egyik ilyen. De Miles-ról írni egy egész élet tapasztalata is kevés. Ő volt maga a jazz zene, minden pozitv és negatív irányból. Kiszámíthatatlan csodalény volt, akinek milliószám fogytak a lemezei, mégis mindig anyagi gondokkal küzdött. Előrelátó volt, önmagát és stílusokat talált ki, zseniket fedezett fel és alkalmazott a zenekarában. Ebben az időszakban azon dolgozott, hogy összemossa a rockot és a jazzt. Kinek sikerült volna, ha nem neki?
Mielőtt elindultak a felvételek a hat dal közül hármat élőben is játszottak, amitől sokkal kidolgozottabbnak tűnnek. Miles javaslatára minden hangszerre legalább két zseniális tehetséget szerződtettek. DeJohnette lett a ritmusokat vezető, vele szemben, körben pedig a többiek. Miles középen állt, és karmesterként irányított. Dave Holland így nyilatkozott később: “hogy ha szerinte túl sokat kell magyaráznia valakinek, akkor az a zenész nem felel meg a projecthez”.
Három napig tartott a felvétel, ezzel a módszerrel 9 órát sikerült rögzíteni.
A kritikusok többségének nem tetszett a rock előtérbe kerülése, így számukra a lemez egyszerűen egy öreg ember kísérlete volt, hogy a fiatal közönség is megszeresse. De, valójában ez a lemez nem rockzene.” (passzio.hu)

http://tinyurl.com/yadqz5oj

0

Visits: 19

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenkettő + tizenhat =

Password generation