East – Rések a falon (1983/1996) Hungaroton

East

Már megint azok a nyolcvanas évek. Már megint az a nosztalgia. Abban az időben „divat” volt paranoiásnak lenni. És talán nem is csak divat volt. Akkor még javában mentek az ellenőrzések, megfigyelések.A házasságokat (nem mindet persze), új állásokat, vagy a nyugati utakat úgy engedélyezték, ha előtte leinformáltak. A körzeti megbízott, a szomszéd, a házmester, vagy éppen a munkatárs. Valaki mindig ott volt és tudta belső titkainkat. Ha másban nem is, ebben bizonyára profi volt ez az ország. Mindenki figyelt mindenkit. Nehéz elképzelni, hogy abban az időben azzal a technikával mire volt képes a titkosszolgálat, vagy a rendőrség. Vagy azt már el sem merem képzelni, hogy most mire lehet képes az internet és számítógép világában. Jobb, ha nem is gondolunk bele.

Az EAST együttes nagyon eltalálta ezt a dalt és még az is csoda, hogy gondolatukat megörökíthették. Talán az akkori hatalom átsiklott fölötte, talán nem olvastak a sorok között, talán oda sem figyeltek erre a lemezre. A lényeg, hogy megjelenhetett. Persze akkor még „jó dili” volt ez a téma. Emlékszem, hosszú órákon át boncolgattuk mi is barátaimmal, hogy kik és miért figyelnek bennünket. Azt ugyan, már akkor sem értettük, hogy ilyen piciny pöttyöket, mint mi, miért kukkolnak, de abban biztosak voltunk, hogy megteszik. Mára, mintha a világ iránti érdeklődésünk elfogyott volna. Mindenki elégedett, mintha az igazán fontos dolgok már nem is érdekelnének minket. Mára mi váltunk leskelődőkké. Mi nézzük epekedve a VV trehány és ocsmány szájú lakóit, mi lesünk be Győzike otthonába és vagyunk kíváncsiak a celebek magánéletére. Megváltoztunk. Mindannyian megváltoztunk. Az EASTegyüttes „Rések a falon” című száma egy kicsit megráz és elgondolkodtat. Vajon valóban figyelnek minket? (Fiery)

Az 1983-ban megjelent album felvételeinek készítésekor a zenekar tagjai: Varga János gitár; Tisza József ének; Pálvölgyi Gézabillentyűsök; Móczán Péter basszusgitár, ének és Király István dobok. A szintetizátor programokat Dobó Ferenc zenei rendező és hangmérnök készítette.

A számok:
01. Rések a falon 4’14”
02. Az idegen 4’24”
03. Mintha mégis 4’11”
04. Száguldj velem 4’35”
05. Különvonaton 4’36”
06. Földközelben 4’48”
07. Agymosás 4’55”
08. Az utolsó éjszaka 4’44”
09. Az óra jár 4’10”
10. Tánc a parázson 3’08”

https://zenekucko.com/03363

1

Visits: 5

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

1 × öt =

Password generation