Janiva Magness – Original (2014) Fathead Records

Janiva Magness

Azt hiszem, hogy bátran kijelenthetem, sokat köszönhet Janiva Magness a bluesnak – hogy miért is e kijelentés, kiderül, ha megismerjük az énekesnő életútját.

Janiva Magness Detroitban született, fiatalkorában apja lemezgyűjteményéből blues és country előadókat hallgatott, illetve szülővárosának Motown soundja nyűgözte le. Tinédzser volt, amikor elkezdődött a vesszőfutása, mivel 16 éves korára elvesztette mindkét szülőjét. Ezek után az utcákon élt, majd 17 évesen gyerekanya lett.
Reménytelenül kezdődött az élete, s talán rosszul is végződött volna, ha nincs a blues. Történt ugyanis, hogy egy téli éjjelen a kiskorú Magness beszökött egy klubba, ahol Otis Rush lépett fel. Az ott látottak teljesen lenyűgözték. Ezt követően tudatosan kezdett el blues koncertekre járni, s olyan előadók felvételeit kezdte el hallgatni, mint James Brown, Aretha Franklin, Etta James és más R&B előadók. Azonban nemcsak hallgatta, figyelte ezeket az előadókat, hanem életirányt, életcélt is adott neki a zene.
A következő lényeges momentum évekkel később történt meg. Egy lemezstúdióban gyakornokként dolgozott, amikor a főnöke megkérte, hogy vokálozzon. Innentől kezdve lassan megtalálta saját hangját, hamarosan elkezdett háttérénekesként dolgozni. 1985-ben mentorával, Bob Tate-tel alakította meg a Janiva Magness And The Mojomaticsot, ami rövidesen Phoenix legjobb blues bandája lett. 1997-ben Jeff Turmes-szel készítette el második albumát (az első egy kazetta volt), ami az It Takes One To Know One címet viselte. 2004-ben került a Northern Blues Records-hoz (itt két albumot rögzített, ezek a lemezek nagy médiafigyelmet, illetve jó kritikákat, sőt díjakat kaptak), majd 2008-ban a neves chicagói Alligator Records művésze lett.
Janiva Magness hangja kifejező, gazdagon árnyalt, mély érzelmekről tanúskodik. Előadását parázsló intenzitás, fájdalom és humor jellemi. Olyan előadó, aki sokféle érzelmen keresztül képes vezetni a közönségét, szenvedélyes éneklésével felvillantja, megmutatja a dalok mélységét. – mutatta be a bluesvan.hu honlapon Turista az énekesnőt.

Ez a lemeze nem blues zenét tartalmaz: hallható rajta R&B, rock, bluesos pop, soul, és néhány meghatározhatatlan stílusú dal is, a színvonal azonban a megszokott.

A dalok:
1. Let Me Breathe
2. Twice As Strong
3. When You Were My King
4. I Need A Man
5. Everything is Alright
6. With Love featuring Dan Navarro
7. Mountain
8. Who Am I
9. Badass
10. The Hard Way
11. Standing

A zenészek: Janiva Magness – Vocals; Jim Alfredson – Organ, Piano, Vocals (Background); Gary Davenport – Bass, Vocals (Background); Matt Tecu – Drums, Vocals (Background); Zach Zunis – Guitar, Vocals (Background)
+
Brie Darling – Percussion; Dave Darling – Bass, Celeste, Dobro, Glockenspiel, Guitar, Mixing, Producer, Vocals (Background); Dan Navarro- Vocals (Background); Arlan Oscar – Organ (Hammond), Piano; Carl Sealove – Bass.

https://zenekucko.com/05461

0

Visits: 55

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Janiva Magness – Original (2014) Fathead Records” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

15 − nyolc =

Password generation