Janiva Magness – Stronger For It (2012) Alligator Records

“Ha hallottad már valaha Janiva Magness zenéjét, akkor minden bizonnyal emlékszel arra az érzelmi hőfokra, intenzitásra, ami a muzsikájából árad. Ha nem hallottál még róla, akkor épp itt az ideje, hogy ezt a mulasztást bepótold, különben egy különleges zenei élményről maradsz le. A legjobb alkalmat az ismerkedésre a most bemutatásra kerülő, a március folyamán megjelent, Stronger For It album szolgáltathatja. Volt már lehetőségem arra, hogy Janiva Magness pályájával foglalkozzak, előadói munkáját dicsérjem ezen oldalakon, ebből kifolyólag tudhatjuk, hogy nem volt könnyű élete. Még csak 16 éves, de elvesztette a szüleit, az utcákon él, 17 éves korában lányanya lesz, de nem is folytatnám tovább, olyan szomorú történet ez… Mint oly sokszor másoknál is, a zene volt az, ami felrázta, ami az életének irányt és célt adott. Ha pontosítanom kellene, egy Otis Rush koncertet neveznék meg, amit kiskorúként, egy klubba beszökve látott. Azóta sok év eltelt már, a siker sem maradt el, ezek közül talán a legfontosabb, a 2009-ben megkapott B.B. King Entertainer Of The Year díj. Ennek a fényét emeli az a tény is, hogy Ő kapta meg másodikként a hölgyek közül (először Koko Taylor volt az, akit ezzel jutalmaztak) ezt az elismerést.
Nyilvánvaló ezek után, hogy egy nehéz időszakon van túl az énekesnő. Ez a tény nagyban befolyásolta az album témáit és a hangulatát is. A korongot hallgatva lecsupaszítva tárul elénk az emberi lélek, a veszteség és a gyógyulás, a fájdalom és a megváltás. Két részre osztanám a korongot: ez első kilenc dal a szeretet, a szerettek elvesztésére koncentrál, míg az utolsó három tétel a kivezető úttal foglakozik. Mindenképpen kiemelnék a CD-n elhangzó tételek közül három számot, ezek jelentik a lemez amolyan érzelmi magját. Az önéletrajzi ihletésű There It Is, I Won’t Cry és Whistlin’ In The Dark szerzemények mindegyikét Dave Darling producerrel közösön jegyzik. A többi dal is nagyszerű választásnak bizonyult, ezeket is sikerült élettel megtölteni, így nem változó minőségű felvételeket hallunk, nem fáradt melankólia tárul elénk.
Itt egy hölgy, aki nem csak éli a bluest, hanem a zene segítségével felülemelkedett a veszteségein, hallgassuk hát a történeteit.” (hcs, bluesvan.hu)

A számok:
1. There It is [Darling, Magness] (3:29)
2. I Won’t Cry [Darling, Magness] (3:50)
3. Make It Rain [Brennan, Waits] (3:45)
4. Whistlin’ in the Dark [Darling, Magness] (3:06)
5. I’m Alive [Lynne] (3:50)
6. Ragged Company [Burr, Dondero, Potter, Tournet] (3:30)
7. You Got What You Wanted [Turner] (3:34)
8. I Don’t Want To Do Wrong [Bristol, Guest, Knight…] (4:00)
9. Thought I Knew You [Sweet] (4:02)
10. Dirty Water [Miller, Miller] (4:54)
11. Things Left Undone [Maddox, Thorn] (3:32)
12. Whoop and Holler [Hubbard] (2:36)

Janiva Magness – Vocals
Dave Darling – Bass, Guitar (Acoustic & Electric), Piano, Toy Piano
Gary Davenport – Bass
Jim Alfredson – Hammond B3, Keyboards, Piano
Brie Darling – Percussion
Arlan Oscar – Hammond B3, Melodica, Wurlitzer Piano
Matt Teco – Drums
Zach Zunis – Guitar

http://ouo.io/vv1ec

1

Hits: 35

Publication author

offline 3 nap

Levin

2 289
Comments: 1303Publics: 3291Registration: 22-09-2017

Janiva Magness – Stronger For It (2012) Alligator Records” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..