VA – The Ultimate Jazz Archive, Set 42 [4CD] (2005) Membran Music

The Ultimate Jazz Archive egy öszzesen 168 (!) lemezből álló – tehát igazán átfogónak tekinthető – válogatás, melynek utolsó részében a korszak híres vokalistáit ismerhetjük meg. A mai ajánlat: Sarah Vaughan, Ella Fitzgerald, Joe Williams, Billie Holiday

Set 42 – CD 1: Sarah Vaughan

Sarah Lois Vaughan (1924-1990) amerikai dzsesszénekesnő. Széles hangterjedelemével és tökéletes előadókészségével a valaha volt legnagyobbak egyike. Hatása igen jelentős az énekesek következő generációira. Gyermekkorában tíz éven át vett zongoraleckéket, énekelt a templomi kórusban, tizenkét évesen orgonálni kezdett. 1942-ben megnyert egy amatőr versenyt Harlemben. Billy Eckstine – énekes Earl Hines big bandjében – fedezte fel, és ebben az együttesben 1943-ban énekelni és zongorázni kezdett. 1944-ben Eckstine saját nagyzenekart hozott létre, ahol Vaughan Charlie Parkerral és Dizzy Gillespievel együtt muzsikált. A modern dzsessz ekkoriban született. 1950-ben Miles Davisszel készített lemezt, amit aztán sok album követett, pop- és dzsesszzenei lemezek egyaránt. A hatvanas évekre, amikor népszerűsége csúcsára jutott, inkább népszerű, popzenei számokat énekelt. A hetvenes években kezdett ismét rendszeresen dzsesszt énekelni. Egymást követték a koncertjei, lemezei, a legnagyobbakkal dolgozott együtt. Számtalan díjat nyert el, népszerűsége mindvégig megmaradt.

Tracklist:

01 – Nice Work If You Can Get It (1950)
02 – Can’t Get Out Of This Mood (1950)
03 – Mean To Me (1950)
04 – Come Rain Or Come Shine (1950)
05 – It Might As Well Be Spring (1950)
06 – Ain’t Misbehavin’ (1950)
07 – The Nearness Of You (1949)
08 – If You Could See Me Now (1946)
09 – Can’t Get Out Of This Mood (1950)
10 – Shulie A Bop (1954)
11 – Lover Man (1954)
12 – They Can’t Take That Away From Me (1954)
13 – Prelude To A Kiss (1954)
14 – Polka Dots And Moonbeams (1954)
15 – Body And Soul (1954)
16 – You’re Not That Kind (1954)
17 – September Song (1954)
18 – He’s My Guy (1954)
19 – April In Paris (1954)
20 – Lullaby Of Birdland (1954)

Set 42 – CD 2: Ella Fitzgerald

Ella Jane Fitzgerald (1917-1996) tizenháromszoros Grammy-díjas amerikai dzsesszénekesnő, akit sokan a jazzéneklés nagyasszonyának tartanak. 1934-ben tűnt fel egy harlemi amatőr tehetségkutató versenyen, ahol eredetileg táncosként tervezett indulni, de meggyőzték, hogy inkább énekesként lépjen fel. Ennek nyomán azonnal Chick Webb zenekarához került, és elindult egyedülálló karrierje. 1935-ben elkészült első lemezfelvétele, a Love and Kisses. 1938-ban jelent meg legnagyobb slágere, az A-tisket, A-tasket. 1945 után Louis Armstronggal kidolgozták a scat éneklési stílust, amely értelem nélküli, improvizált szófoszlányok, hangok „érzelmi zörejek” segítségével fejez ki hangulatokat. Jellemzőek és sikeresek voltak az úgynevezett songbook (szó szerint zenekönyv) lemezei, amelyeken egy-egy szerző dalait dolgozta fel (George Gershwin, Cole Porter, Duke Ellington, Irving Berlin, Jerome Kern, Harold Arlen, Johnny Mercer). A sikerei a rockzene térhódításáig tartottak, bár hírneve nem fakult.

Tracklist:

01 – Nice Work If You Can Get It (1950)
02 – Can’t Get Out Of This Mood (1950)
03 – Mean To Me (1950)
04 – Come Rain Or Come Shine (1950)
05 – It Might As Well Be Spring (1950)
06 – Ain’t Misbehavin’ (1950)
07 – The Nearness Of You (1949)
08 – If You Could See Me Now (1946)
09 – Can’t Get Out Of This Mood (1950)
10 – Shulie A Bop (1954)
11 – Lover Man (1954)
12 – They Can’t Take That Away From Me (1954)
13 – Prelude To A Kiss (1954)
14 – Polka Dots And Moonbeams (1954)
15 – Body And Soul (1954)
16 – You’re Not That Kind (1954)
17 – September Song (1954)
18 – He’s My Guy (1954)
19 – April In Paris (1954)
20 – Lullaby Of Birdland (1954)

Set 42 – CD 3: Joe Williams

Joe Williams (1918-1999) amerikai jazzénekes. Egy chicagói gospelegyüttes énekeseként kezdte zenei karrierjét, a harmincas évek végén már rendszeresen szólóban lépett fel. 1950-ben Count Basie-nél énekelt. 1951-ben az Every Day I Have The Blues-zal aratott lemezsikert. Williams a hatvanas években többnyire egyedül dolgozott, gyakran kísérték kiemelkedően népszerű zenészek, mint Harry Edison, Clark Terry, George Shearing és Cannonball Adderley. A hetvenes és a nyolcvanas években turnézott, lemezfelvételeket készített, elismertsége tovább nőtt, hangja az évek múlásával mind erőteljesebb, egyszersmind puhább lett. Kulturált, nagy tudású művész, akinek blueséneklése ragyogóan izzó, ami kontrasztál a dalok szövegének érdességével, közönsége széles körű és ragaszkodó.

Tracklist:

01 – Blues For A Day (1945)
02 – Rich’s Man Blues (1945)
03 – Pacific Coast Blues (1945)
04 – Beggin’ Mama Blues (1945)
05 – My Lovin’ Papa (1945)
06 – Oo Wee Walkie Talkie (1946)
07 – Embraceable You (1946)
08 – You Can Depend On Me (1947)
09 – Blow Top Blues (1945)
10 – Joy Juice (1946)
11 – A Slick Chick (On The Mellow Side) (1946)
12 – Just One More Chance (1951)
13 – Ain’t Nothin’ Good (1953)
14 – Don’t Get Around Much Anymore (1953)
15 – Go Pretty Daddy (1953)
16 – Feel Like I Wanna Cry (1953)
17 – Lean Baby (1953)
18 – Never, Never (1953)
19 – I Ain’t Goin’ To Cry Anymore (1953)
20 – Am I Blue (1953)
21 – Pennies From Heaven (1953)
22 – Set Me Free (1953)
23 – My Man’s An Undertaker (1953)

Set 42 – CD 4: Billie Holiday

Billie Holiday (sz. Eleanora Fagan Gough; 1915-1959) az első híres jazz énekesnő, aki hangjával visszaadta a klasszikus blues erejét, amivel mindenkihez szólt. Hozzá hasonló jelentős személyiség a bluesban talán csak Bessie Smith és Ma Rainey volt. Az 1930–31 közötti időszakban New Yorkban énekelt különféle bárokban. Miután a Columbia Studiosnál rögzítette demóját, csatlakozott egy együtteshez Benny Goodman vezetésével. Maximalista volt stílusát illetően, amely kitűnő hallásából és vele született jó ízléséből következett, valamint abból a céltudatosságból, amely arra irányult, hogy művészi eszközök segítségével kompenzálja nem túl erős hangja és nem nagyon széles hangterjedelme miatti hátrányait. Ha igaz, jellemző a neki tulajdonított keserű vélemény, amelyben röviden jellemzi a módszereket, amelyekkel a szórakoztatóipar csillogó díjait ki lehet érdemelni. “Nincs rohadtabb hivatás, mint a show business. Mosolyognod kell, hogy a hányingered visszatartsd.”

Tracklist:

01 – I Can’t Face The Music (1952)
02 – Lover Come Back To Me (1952)
03 – Yesterdays (1952)
04 – How Deep Is The Ocean (1954)
05 – I Cried For You (1954)
06 – What A Little Moonlight Can Do (1954)
07 – Love Me Or Leave Me (1954)
08 – Stormy Blues (1954)
09 – Willow Weep For Me (1954)
10 – Too Marvellous For Words (1954)
11 – I Thought About You (1954)
12 – P.S. I Love You (1954)
13 – Stormy Weather (1952)
14 – Love For Sale (1952)
15 – I Get A Kick Out Of You (1955)
16 – Do Nothing Till You Hear From Me (1955)
17 – I Got A Right To Sing The Blues (1955)
18 – It Had To Be You (1955)
19 – Please Don’t Talk About Me When I’m Gone (1955)

Külön köszönet baljan-nak e különleges válogatás megosztásáért és az eredeti feltöltésért!

http://tinyurl.com/hpchuty

0

Visits: 8

Publication author

offline 1 hét

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

5 + 17 =

Password generation