Makám – Szerelem (2016) Z Paraván

A Makámot a magyarországi világzene egyik úttörőjeként szokás emlegetni, szintetizált és több kultúrából hozta össze egyedi muzsikáját. A Szerelem című CD-n szereplő dalok túlnyomó többségét Krulik Zoltán írta, aki egy Nagy László-verset, a Sólyoméneket is megzenésített. Az anyag egy része népi szöveg, a korongon több csángó népdal feldolgozása található, ami a Makám történetében nem ritka. Már első vokális albumukon, az 1999-ben megjelent, Lovász Irénnel és Bognár Szilviával készített Skanzen című anyagon számos ilyen szerepelt. “A szövegekben sok-sok emlék, rejtetten az egész életem, több szerelem esszenciája van benne”.

A Makám néhány, korábbi lemezein már szerepelt csángó népdalt is teljesen más köntösben játszott fel. Például a Gyere ki te egy korábbi verziója Gyöngyvirág címmel éppen a Skanzenen volt hallható. “Nagyon közel állnak a szívemhez ezek az archaikus, jellegzetes nyelvezetű, középkori hangulatot árasztó népdalok”.

Szerepel a lemezen a Szabad élet című dal is, amelyet egykor Hidegen fújnak a szelek címmel Sebestyén Márta is elénekelt. A záró darab – stílszerűen az 12. után 56. dalként – a Rabének, amely az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulója előtt tiszteleg. A dalt Krulik Zoltán tíz évvel ezelőtt írta, de most került először lemezre.

Korzenszky Klára – ének
Kuczera Barbara – hegedű, ének
Eredics Dávid – szaxofon, klarinét, kaval
Krulik Zoltán – gitár, ének
Boros Attila – basszusgitár
Keönch László – dob, cajon, udu, derbuka, dorombének
Badics Márk – dob

Tracklist:

01 – Sólyomének
02 – Kata
03 – Gyere már
04 – Hazatalálj
05 – Hold ült a szemeden
06 – Régi álom
07 – Majd eszedbe jutok még
08 – Gyere ki te
09 – Duna vize
10 – Jó szél
11 – Szabad élet
12 – Kicsiny madár
13 – Rábaének

http://tinyurl.com/jagshyc

Ha kicsomagoláskor jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Visits: 17

Publication author

offline 1 hónap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenegy + tizenegy =

Password generation