Sexepil – Against Nature (1993) T3 Records

A Sexepil a magyarországi alternatív zene egyik meghatározó együttese volt. A zenekart a nyolcvanas évek elején az E.T.A. nevezetű punk formációból kilépett László Viktor es Kocsis Tamás alapította majd csatlakozott hozzájuk Hegyi Zoltán, és Vangel Tibor A Sex-E-Pil nevet az E.T.A. volt énekesétől ( Czeller Peter) kaptak . Az ötlet a Sex Pistols, illetve az annak feloszlása után Johnny Rotten (John Lydon) által alapított Public Image Ltd (PiL) nevének összevonása adta.

1992-ben már a Human Telexnél jelent meg az együttes új anyaga, az Against Nature. A kiadvány dupla kazettaként, a korábbi Love Jealousy Hate-tel együtt került forgalomba. Az Eroding Europe című dal videoklipje Paul King mısorvezető személyes kedvenceként gyakran volt látható az MTV 120 Minutes címı alternatív zenei műsorában.A zenekar masodik amerikai fellepese is ez évhez kötődik (Texas -South by Southwest fesztivál). Björk együttesének, a Sugarcubesnak 1992-es európai turnéján előzenekarként vettek részt. A Nap-Nap fesztiválon is felléptek ebben az évben. A fesztiválhoz kiadott válogatáskazettán a Sexepil és Mick Ness is szerepel egy-egy felvétellel.

1993-ban a T3 Records (a Human Telex utódja) kiadta az Against Nature CD változatát, rajta két bónusz felvétellel, melyek egyike az Eroding Europe Varga Gábor által készített elektronikus alapú remixe volt.

László Viktor – basszusgitár, vokál
Kocsis Tamás – gitár, vokál, rövid ideig ének
Mick Witkamp– ének, gitár
Vangel Tibor – dob

Tracklist:

01 – The Kalina Is In Blossom By The Stream
02 – Eroding Europe
03 – Night Thoughts
04 – Bomb
05 – This Scream Comes Out Of Time
06 – Steppe Wolf
07 – If Trouble Was Money I’d Be A Millionaire
08 – Mammoth (Intro) + Man Power
09 – There Is Another One
10 – Vver-440
11 – Terra Nova
12 – Comet
13 – Eroding Europe (XPC Mix)
14 – Nobody Is An Island

https://tinyurl.com/yc3elagn

0

Visits: 30

Publication author

offline 1 hét

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

kettő − 1 =

Password generation