Syrius – A Magyar Rádió archívumából (1999)

Kedves Barátunk, Toportyán Féreg több mint nyolc éve küldte nekünk ezeket a ritka felvételeket. 
“Remélem örültök ennek a patent felvételnek, szerintem ritkaság. Nem tudom kitől származik – magam is másodkézből (?) kaptam, a következő ismertetőt így kaptam a CD-vel – köszönjük meg neki:
Syrius, eddig kiadatlan felvételek a Magyar Rádió műsoraiból. Rögzítve 1973 és 1998 között lettek, feljavításuk 1999 őszén készültek. E sugárlemez zenetörténeti/ismeretbővítési céllal, 10 példányban lett lemásolva. Kereskedelmi forgalomba nem hozható.”
„ Sajnos nem tévedek, amikor kijelentem, hogy ez az eddigi legjobb Syrius-utókiadás. És ez sem csak jó minőségű felvételeket is tartalmaz, de legalább valami visszahallgatható abból a korszakból (1973-ból), amikor a Tátrai Tibor gitárjátékával kiegészült Syrius Európa egyik legjobb progresszív csapata volt. Sajnos, csak igen rövid ideig.
Az első három (négy) felvétel valamikor 1973 tavaszán sugározta Komjáthy Görgy a – mára már legendás – 25 perc bit műsorban. Az eredetileg sztereó felvételek később „elvesztek”, de egy közülük aztán egy fiók mögött – egy későbbi sugárzás maradványaként – megkerült. Ezzel kezdődik a lemez, hogy a későbbi – már jóval gyengébb technikai szintű számok befogadásához meglegyen az alaphangulat. Az 1973. II. 27-én készült felvételek (különálló számok, vagy egy négytételes szvitet hallunk?) az alábbi sorrendben lettek sugározva:
1. Nyitány és Induló (máig sem tudom eldönteni, hogy ez egy szám, avagy kettő)
2. Az igazi tisztaságot
3. Hamlet, a sólyom

A felvételen a Syrius legjobb felállásában játszott. Ekkor Baronits Zsolt (szopránszaxofon), Orszáczky Miklós (basszusgitár, ének, hegedű), Pataky László billentyűs hangszerek, Ráduly Mihály (tenorszaxofon, fuvola), Tátrai Tibor (gitár) és Veszelinov András dobok, ütőhangszerek szerepelt benne.
Az első és harmadik szám (a lemezen harmadik és második), továbbá a következő darab Tesla magnóval, Ezermester márkajelzésű szalagra felvett formából lett megőrizve és feljavítva 1999-ben.
A Magas fák között már gyökeresen új felállás egyik első változata, körülbelül 1974-ből. Itt Baronits, Pataky és Veszelinov mellé Friedrich Károly (harsona – a Friedrich együttesből), Miklóska Lajos (basszusgitár, ének – a Korongból, de még a Beatrice előtt), Molnár Ákos (tenorszaxofon – az Interbrassból) érkezett. A számnak van szöveges változata is, és a Magyar Rádió egy dzsesszfesztivál (talán Debrecen?) felvételeként azt is sugározta, s akkor már Sípos Endre (trombita) is tagja volt a csoportnak. Sajnos az itt található felvétel nem teljes, mert a szalag elfogyása miatt a záradék néhány üteme és a kiállás lemaradt.
Az utolsó két felvétel feltételezhető időpontja 1972. január 9. Ekkor készült a még öttagú Syrius újra Ausztráliába és velük próbált Friedrich Károly harsonás is, aki végül nem kapta meg az útlevelét – (időben?) – s így végül nem utazott. Az eredetileg angol szöveggel már felvett számoknak nem volt magyar fordítása, a Magyar Rádióban pedig nem készíthettek külföldiül felvételeket, így – érdekességként – az énektémát a számokban harsonával pótolták. A felvételek egy Friedrich-hel készült zenész riportban hangzottak el, s a felvételek feljavítását végző barátom gyűjteményéből valók.
Remélem e felvételek – hiánypótló voltuk miatt – technikai tökéletlenségükkel együtt is örömet okoznak nektek”

Én pedig csak egyet mondhatok: kedves Toportyán Féreg, köszönjük!

https://ouo.io/7JeuHo

0

Visits: 28

Publication author

offline 1 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

öt × 1 =

Password generation