Perényi Miklós – Britten, Bach, Ligeti (2012) ECM New Series

Perényi Miklós

Perényi Miklós 1948-ban Budapesten született Perényi László karnagy, zenepedagógus gyermekeként.

Rendkívüli tehetsége korán megmutatkozott. Hétéves korában felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola előkészítő tagozatára, ahol a gordonka szakon előbb Zsámboki Miklós, majd 1959-től Banda Ede tanítványa lett. Később részt vett Enrico Mainardi mesterkurzusain Salzburgban, Luzernben és a római Santa Cecilia Accademián, ahol 1962-ben művészdiplomát szerzett. 1965-ben és 1966-ban, valamint 1969 és 1972 között meghívást kapott Pablo Casals zermatti, illetve Puerto Rico-i mesterkurzusaira. 1974 óta tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, 1992-től egyetemi tanár.
Pályafutása során koncertezett a világ szinte összes rangos koncerttermében, fellépett többek között a vermonti Marlboro Fesztiválon, Luzernben, Rómában, Münchenben, Prágában, Salzburgban, Bécsben, Varsóban, Berlinben, New Yorkban, valamint Japánban, Kínában, Észak- és Dél-Amerikában is. Tevékenységének fontos területe a kamarazenélés, partnere volt többek között Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Jandó Jenő, Lantos István, Várjon Dénes és Schiff András, akivel többször felléptek Európában és Észak-Amerikában. Rendszeresen színpadra lép a Keller Vonósnégyessel, a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Budapesti Fesztiválzenekarral és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. 1998-ban Schiff András ösztönzésére Takács-Nagy Gáborral, Tuska Zoltánnal és Papp Sándorral megalakította a Mikrokosmos Vonósnégyest, elsősorban Bartók kvartettjeinek előadására. A 2006-os Bartók-évben (és azóta is) Európa jó néhány városában játszották e műveket.
Számos lemeze jelent meg a világ vezető kiadóinak gondozásában.
Művészi repertoárja a barokktól a huszadik századi zenéig terjed, beleértve kortárs szerzők kompozícióit is, Bach műveit éppúgy játssza, mint Ligeti György, Kurtág György, Bartók és Kodály alkotásait. Igen ritkán szólal meg a nyilvánosság előtt, minden idejét a tanításnak és gyakorlásnak szenteli. (mtva.hu)

“Perényi Miklós új lemezének remek ötlete, hogy két 20. századi darab közé (Britten: Harmadik szvit szólócsellóra; Ligeti György: Szonáta szólógordonkára) Bach felülmúlhatatlan VI. (D-dúr) csellószvitjét teszi. Perényi egyébként sem volt soha hajlamos a romantikus elborongásokra, melyre hangszere mély tónusa egyébként mintegy predesztinálja a játékost. De a két modern mű közegében Bach remeke még objektívabban, még kimértebben, még hidegebben szól, bár ez a hűvösség inkább opálosan derengő, föld alatti holdfény. Perényi csellója egy egész zenekart képes imitálni, máskor meg intimitásával varázsol el. Egymás után perdülnek elő a táncok: az Allemande ábrándos magánbeszéd, a Courante feszes peckeskedés, a záró Gigue a hatalmas lendület diadala.

Benjamin Britten nem igazán népszerű nálunk, holott megérdemelné. E darabját hallva sem mondhatunk mást; játékosság, táncosság (Bach-pastiche) keveredik az oroszoknak (a darab dedikációja Rosztropovicsnak szól) címzett hódolattal néhány népdalfeldolgozás közbeiktatása révén. És valami csöndes szomorúság, panaszos magány.

Ligeti korai (1948/53) darabját természetesen anyanyelvi evidenciával játssza, az első tétel megszűrt népdalos hangja már a kései Ligeti kissé hazavágyódó nosztalgiáját előlegzi, a második tétel sátáni nehézségeit, az előadó szinte kirázza a kisujjából.

Perényi Miklósnál minden hangnak komoly jelentősége van, e pillanatban nem ismerek nála elhivatottabb zenészt. A magányos beszéd moráljának legékesebb szószólója a tömeges zörejekkel telt művészeti világban.” (csont, mancs.hu)

Benjamin Britten: Third Suite op. 87 (1971) 
Dedicated to Mstislav Rostropovich
1. I Introduzione Lento
2. II Marcia Allegro
3. III Canto Con moto
4. IV Barcarola Lento
5. V Dialogo Allegretto
6. VI Fuga Andante espressivo
7. VII Recitativo Fantastico
8. VIII Moto perpetuo Presto
9. IX Passacaglia Lento solenne

Johann Sebastian Bach: Suite VI D-Dur BWV 1012 
10. Prélude
11. Allemande
12. Courante
13. Sarabande
14. Gavotte I and II
15. Gigue

Ligeti György: Sonata (1948/53) 
Dedicated to Ove Nordwall
16. I Dialogo Adagio, rubato, cantabile
17. II Capriccio Presto con slancio

https://zenekucko.com/04520

0

Visits: 6

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

4 × 3 =

Password generation