Coco Montoya – Dirty Deal (2007) Alligator Records

Coco Montoya

Coco Montoya, eredeti nevén Henry Montoya 1951-ben született Santa Monica-ban, Kaliforniában. Az egyik legjobb és legnépszerűbb blues-rock gitáros és énekes, John Mayall Bluesbrakers nevű csapatának egykori oszlopos tagja volt 10 évig, és ez már elég lenne ahhoz, hogy ezek után fenntartások nélkül fogadjuk ennek az emberileg is nagyon rokonszenves, mackós úrnak a művészetét.

De ez még csak az eleje. Van itt még érdekesség. Montoya a 70-es évek közepén Albert Collins mellett kezdett – mégpedig dobosként. A pihenők alatt játszogatott a szanaszét heverő gitárokon, és ekkor figyelt fel rá a főnök, Collins. Elkezdte tanítgatni a dobost és ez lett belőle… Annyira jól sikerült az oktatás – amiben persze Montoya hihetetlen zenei érzékének is volt némi szerepe – hogy az Albert Collins Band után, a 80-as évek elején felfigyelt a gitározgató fickóra egy Los Angeles-i bárban maga John Mayall, és femtoszekundumok alatt meghívta az újjáalakuló Bluesbrakers-be, ahol 10 év jutott Montoyának. A 90-es évek elején érezte úgy, hogy ideje önálló utat keresnie. Ennek a döntésnek az eredménye 6 zseniális album, rengeteg koncert, vendégségek itt-ott. Legutóbbi lemeze 2010-ben jelent meg. Zenéje az a fajta dallamos-rockos blues, amit nem lehet nem szeretni. Rendkívül kellemes, képzett hangja pedig nem véletlenül tetszik mindenkinek. Egyszóval az egész pali ott van rendesen.” (BluesPláza.hu)

2007-es, Dirty Deal című albumának felvételein közreműködtek:
Paul Barrere: rhythm guitar or slide guitar on Last Dirty Deal, Three Sides To Every Story, Coin Operated Love, Clean Slate, Ain’t No Brakeman, Put The Shoe On The Other Foot and Love Gotcha. Background vocals on Love Gotcha and Coin Operated Love. Percussion on Three Sides To Every Story
Tony Stead: Keyboards
Steve Evans: Bass
Randy Hayes: Drums

On Ain’t No Brakeman, Put The Shoe On The Other Foot, Love Gotcha and Three Sides To Every Story:
Kenny Gradney: Bass
Richie Hayward: Drums
Bill Payne: Keyboards on Three Sides To Every Story
Fred Tacket: Rhythm guitar on How Do You Sleep At Night?
Ed Kanon: Percussion on Coin Operated Love
Roger Cole: Percussion on Three Sides To Every Story, background vocals on Ain’t No Brakeman

A számok:
02 – Three Sides to Every Story
03 – Love Gotcha
04 – How Do You Sleep at Night!
05 – It Takes Time
06 – It’s My Own Tears
07 – Coin Operated Love
08 – Clean Slate
09 – Put the Shoe on the Other Foot
10 – It’s All Your Fault
11 – Ain’t No Brakeman

https://zenekucko.com/01390

0

Visits: 29

Publication author

offline 1 hónap

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

tizenkilenc − tizennégy =

Password generation