Kollár Attila – Progrock ’55 (2016) Szerzői kiadás

Elkészült a Solaris fuvolistájának szerzői válogatáslemeze. Kollár Attila így beszélt a lemezről: „36 év zenei terméséből válogathattam, azokból a kompozíciókból, amelyeknél részben vagy egészben zeneszerzőként jegyeztem a dalokat. A lemez sorrendiségében annyi rendezői elvet érvényesítettem, hogy az újdonságok kerültek előre, így az első 5 kompozíció ebben a formában ezen a CD-n hallható először, mivel ezek vadonatúj dalok vagy újonnan rögzített, áthangszerelt kompozíciók.

A közreműködő zenészek sora igen hosszú: Bogdán CsabaCziglán IstvánErdész RóbertGerdesits FerencGömör LászlóKirály LórántKisszabó GáborKornis FerencNaszádi GáborŐry TamásPócs TamásSárik PéterSeres AttilaSzendőfi BalázsSzirtes EdinaTóth VilmosVámos Zsolt és Vermes László.

„Zenészbarátaim – a Solaris, a Musical Witchcraft és az Invocatio Musicalis együttesek tagjai – ezen a lemezen egy jó értelemben vett uniót képeznek, és a dalok sokszínűsége miatt is egy szélesebb zenei palettát jelenítenek meg, amelyen a progresszív rock, a jazz, a fusion és a világzene (world music) stílusjegyei is jól érzékelhetők. A válogatott dalok nagyobb része koncertfelvétel, mert véleményem szerint így még jobban átjön a kompozíciók hangulata, üzenete. Jó utat kívánok mindenkinek ezen a röpke 36 éves zenei utazásomon! Soli Deo Gloria”

Tracklist:

01 – Silent Towns – 2nd Movement
02 – Poseidon 2
03 – The Tower’s Room Lost In The Fog…
04 – Wanderers From The 15th Century
05 – Hymn No.234. – Revision
06 – M’ars Poetica
07 – The Lion’s Empire
08 – Journey In The Andes
09 – The Dark Middle Ages
10 – If The Fog Clears Away
11 – Revival – Short Cut
12 – Levitation
13 – Utopia
14 – Eden
15 – La Mer…
16 – Ba’Rock’

Köszönet thoms01-nek (Naftamusic), az eredeti feltöltésért!

http://tinyurl.com/j7d275q

Ha kicsomagoláskor jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Visits: 10

Publication author

offline 1 hónap

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

19 + tizenkilenc =

Password generation