Ladánybene 27 – II. (1993) Zebra

A csapat 1991-ben elsőként jelentetett meg reggaelemezt Magyarországon, később az LB27 csinálta az első dub- és riddimlemezt is. Az együttesnek tizenegy albuma jelent meg; legismertebb dalaik közé tartozik a Van még a világon, a Kell egy ház, a Szedegetem vagy a Judge Day.

A második albumat 1993-ban adták ki, egyszerűen ”II.” címmel. Ez az anyag a digitális technika jegyében készült, az akkori legmodernebb magyar stúdióban. Az album legnagyobb slágere, a ”Szedegetem” c. dal, mellyel beneveztek egy országos televíziós fesztiválra, ahol a döntőig jutottak. Ez a siker végleg beírta a zenekar nevét a magyar showbiznisz történetébe, mint az első és egyetlen, tehát ”A Magyar Reggae Band”. Talán ennek is köszönhetően ők léptek fel Carlos Santana előtt a ’93-as budapesti, Kisstadionban megrendezett koncertjén.

Árokszállási Tamás – dob, ütőhangszerek, vokál
Barcza Gergő – szaxofon
Bokó Zoltán – billentyűs hangszerek
Bodnár Tibor – gitár, vokál
Hertelendi “Rasta” István – basszusgitár
László M. Miksa – ének
Tóth Gábor – gitár, vokál

Tracklist:

01 – Szedegetem
02 – Régi reggae
03 – Hol a gibbon?
04 – Az én napom
05 – Végtelen utazás
06 – Kis József
07 – Látlak Afrika
08 – Kisváros
09 – Gyere!
10 – Rapgae
11 – Valami véget ért
12 – Szél
13 – Keresem az alkalmat
14 – Ébredj!
15 – Új SKA
16 – Üres a ring
17 – Rastafari

https://tinyurl.com/y8rsbyl3

Ha kicsomagoláskor jelszót kér, írd be a Zenekucko szót a megfelelő helyre.

0

Visits: 14

Publication author

offline 1 hét

larryz

Avatar 56
Comments: 487Publics: 1858Registration: 25-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

négy + egy =

Password generation