Role – Székely Golgota (2006) Role

Role

A Role együttes története egy igazi kusza mese tele örömökkel, válságokkal, álló örvényekkel, száguldással .de egy dolog biztos: ma is él ,működik. A lehető legszínesebb, legváltozatosabb, különböző érdeklődési körű alkotó emberekből állt, egyszerre jelen és múlt.mégis mindig jövőbe tekintő csapat.

Csapattársak jönnek, távoznak, rendszerek változnak és természetesen a ROLE is változik.
Íme dióhéjban -a teljesség igénye nélkűl- a zenekar rövid története, és ..ami ennél jóval fontosabb, – a megvalósításai:
+megalakul ás éve 1987
+műfaj progresszív rockzene, magyaros, eredeti megoldásokkal.
A szövegek a magyar költészet remekei
+a kezdeti időszakban a különböző fesztiválokon való részvétel számos díjat elismerést hoz a zenekar számára.
+az egyetlen fiatal zenekar, akivel a fővárosi rádió felvételt készített, a kommunizmus idején,az akkori két órás magyar adás számára.
+1989-től folyamatosan változik a csapat összetétele, amelynek következtében a zenekar hangzása is megváltozik: A kezdeti dob, basszusgitár, gitár, billentyű mellé bekerült a fuvola és a hegedű is. Közben “benépesítik” zenészekkel Európát (és nem csak..).
+1993-ban a budapesti Ki Mit Tud döntőjén a második helyen végeznek, amint az a Magyar Televízió egyenes adásában is látható volt.
Az évek folyamán a Role együttes zenélt Erdélyszerte majdnem mindenhol, Magyarországon, Svájcban és Ausztriában. A különféle produkciókba sikerült bevonni a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttest, a balánbányai Ördögborda gyerek néptánc-együttest, a gyímesfelsőloki Szent Erzsébet Katolikus Egyházközpont, a Nagy István művészeti liceum, a Segítő Mária Katolikus Gimnázium, a Márton Áron Gimnázium, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány Egyetem diákjait, a csíksomlyói Árvácska együttest, illetve számos hivatásos és amatőr zenészt, színészt, táncost, énekest.
Lassan olyan alkotóműhellyé vált a Role zenekar, ahol az értékteremtés fontosabb mindenki számára bármilyen múlandó divathullámnál. Alapvető fontosságú tevékenységünkben a hagyományaink ápolása, kultúránk, értékeink átmentése a mai kor embere számára érthetőbb nyelvezetre.
Az alkotáson túl talán egyik legnagyobb eredményünk az, hogy az elképzelhetetlenül mostoha körülmények ellenére is sikerült megmaradni; alkotóként, művészként tisztának, kreatívnak, önállónak és a mai napig aktívnak.
A Székely Golgota a harmadik olyan produkció, amelyet Dr. Papp Kincses Emese rendezővel közösen állítottunk színpadra. A rockopera történelmi hitelességgel idézi fel a madéfalvi Siculicidium tragikus eseményeit. A jellegzetesen székely zenei elemek felhasználásával, sikerül formailag és tartalmilag újat nyújtani a műfajban. (role.hu)

A Role műhely magja:
Balázs Zoltán – dobok, perkúciós hangszerek
Bodor Emese – ének, billentyűs hangszerek
Nagy Edina – perkúciós hangszerek
Nagy Ferenc – basszus gitár
Nagy Tivadar – gitár, hegedű, vokál
Salamon Orsolya – fuvola, furulyák, perkúció
Sántha Zsuzsánna – ének, billentyűs hangszerek

01. Bevezetö [0:03:37.26]
02. Hallottátok hírét [0:03:35.92]
03. Térdre a néppel [0:01:59.60]
04. Halálnak lenni [0:01:44.92]
05. Székely föld fölött [0:02:12.97]
06. Kutyába veszik… [0:01:19.52]
07. Boldogasszony édes [0:01:21.90]
08. Édesanyja nagyasszonya [0:01:39.00]
09. Székely feleim [0:00:33.26]
10. Nem vágják el [0:00:35.60]
11. Tervünk sikerül [0:00:40.20]
12. A hüség, az alkalmazkodás [0:00:43.52]
13. Itt vagyunk és maradunk [0:00:53.97]
14. Fenyök [0:02:07.61]
15. Gyergyó, Csíkszék [0:02:32.88]
16. Esküvöre készültem [0:01:04.12]
17. Aj, sirass édesanyám [0:01:44.12]
18. Hövá készülsz szívem [0:01:39.48]
19. Elment az én rózsám [0:01:14.62]
20. Gyászba borult egek [0:02:46.40]
21. Én esendö árva lélek [0:01:49.54]
22. Kellett nektek [0:00:30.36]
23. Az ördög vetése [0:00:56.69]
24. Nem, nem gyalázat [0:00:41.30]
25. Állj mellettünk nagy Isten [0:01:15.57]
26. Fogjon mostan kezet velünk [0:02:38.12]
27. Zöld erdö harmatját [0:01:21.69]
28. Mi csak itt… [0:01:21.85]
29. Szabad nemes székely nemezet [0:00:48.80]
30. Itt jelen vagyon [0:01:34.62]
31. Siculicidium [0:01:58.01]
32. Aludj, aludj [0:01:40.34]
33. Aj, karddal… [0:00:57.01]
34. A nap elsötétedett [0:01:21.06]
35. Nekünk a legszebbik esténk [0:01:53.36]
36. Átok [0:02:12.46]
37. Mikor Csíkból elindultam [0:01:48.98]
38. Egyik reménység… [0:01:04.38]
39. Uram irgalmazz [0:01:39.56]
40. Mária, Mária [0:01:07.57]
41. Szűz Mária Krisztus anyja [0:04:17.84]

https://zenekucko.com/04581

0

Visits: 4

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Role – Székely Golgota (2006) Role” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

húsz − 17 =

Password generation