Szabó Gábor – Dreams (1968/2001) Blue Moon Records

Szabó Gábor

“Az immár CD-n is kapható Dreams … mindenképpen a jobb Szabó-lemezek közül való. Sajnos nem ússzuk meg “komoly” befolyások nélkül, de ha sikerül gyorsan eltekintenünk A bűvös szerelem című, vonósokkal és fúvósokkal giccsesített De Falla-balettől, s inkább csak Szabóra figyelünk, egészen jól járunk. Egyébként a bőgős Kabók Lajos és a dobos Jim Keltner is kiváló formában van.

Szabó roppant eklektikus univerzumából – mely a klasszikusokat éppúgy beszippantotta, mint a beatet, a dzsesszt és a funkyt, az indiai, a latin és a kelet-európai népzenét – ezúttal a magyar muzsika dominál. A lemezt indító Galatea’s Guitar a Csak egy kislány van a világon című nótára épül, a The Fortune Teller és a The Lady In The Moon pedig Kodály Háry Jánosát idézi; persze csak a távolból, lebegve, azzal a gyöngéd érintéssel, amire néhány bekezdéssel korábban Várady utalt.
Meg olykor egy kis latin felhanggal, s a legvégén Donovannal (Ferris Wheel), akinek Szabó mindig is örömmel játszotta a számait.
Harmincöt perc – nagyjából ennyi. Ámulat és szomorúság: a Dreams kiváló bizonyítéka annak, hogy jellegzetes stílusával Szabó Gábor minden idők egyik legzseniálisabb gitárosa lett.
Nagy disznóság a sorstól, hogy mégsem sikerült zseniálisra egyik lemeze sem. ” (Részlet Marton László Távolodó ismertetőjéből)

A számok:
01. Galatea’s Guitar (Gabor Szabo) – 5:33
02. Half the Day is the Night (Gary McFarland) – 4:23
03. Song of Injured Love (DeFalla) – 4:05
04. The Fortune Teller (Gabor Szabo/Louis Kabok) – 4:28
05. Fire Dance (DeFalla) – 5:39
06. The Lady in the Moon (Gabor Szabo) – 5:13
07. Ferris Wheel (Donovan) – 5:27

A zenészek:
Gábor Szabó – guitar
Jim Stewart – guitar
Louis Kabok – bass
Jim Keltner – drums
Hal Gordon – percussion
Tony Miranda, Ray Alonge, Brooks Tillotson – French horn
Julius Schacter – violin
George Ricci – cello
Gary McFarland – piano, arranger

https://zenekucko.com/05861

0

Visits: 25

Publication author

offline 2 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

9 − 9 =

Password generation