Presser Gábor-Adamis Anna – Harmincéves vagyok (1975/1992) Pepita/Qualiton

Presser Gábor – Adamis Anna Harmincéves vagyok című albumát valamikor 2010-ben Barnus hozta a kuckóba. Ez az ő bejegyzésének frissítése.

Internetes hozzászólások, vélemények a musical-ről:

“Presser musical…
Ugyan nem láttam, mert nagyon-nagyon régen volt a bemutatója, konkrétan 1975. március 14-én, szóval én akkor még sehol nem voltam…
De bakeliten megvolt régen és már akkor szerettem, most már értem is…”

“A Harmincéves vagyok az Petschauer Attiláról szól, a neve talán ismerős, anno olimpiai bajnok vívó volt csapatban. És emellett arról híres, hogy a második világháború alatt elhurcolják, ha jól tudom, a behívója megkapásával kezdődik a darab, mármint az ott van rögtön az elején. És az Ő életéről.
De igazából én is csak annyit tudok erről a darabról, amit a szüleim elmeséltek, én a 20 évemmel sajnos túl kicsi vagyok ahhoz, hogy láthattam volna élőben is vagy bárhogyan…”

Én sem tudok túl sokat a darabról, mivel sajnos sohasem láttam, viszont annál többször hallottam. Nem számoltam, hogy hányszor, de biztosan több százszor, tulajdonképpen egészen addig, amíg volt barázda az öreg bakeliten.
Arra viszont emlékszem, hogy ez volt életem második nagylemeze (az első a “Hétfő” volt a Bergendytől), karácsonyra kaptam a szüleimtől. Először megnéztem, aztán meghallgattam. Egyik sem tetszett. Nem tetszett a borítója, ilyet én is tudok rajzolni, gondoltam, és nem tetszett a zenéje sem. A szövegét meg egyszerűen nem értettem…
Mivel a lemezgyűjteményem akkor mindössze két darabra korlátozódott, csak felkerült a lemez újra és újra a “csúcsminőségű” szovjet lemezjátszóra. Először csak egy szám kezdett el tetszeni (Altatódal felnőtteknek), aztán jött a többi, a “Mi is leszünk szenilisek”, a “Születésnapodra”, lassan kívülről fújtam az egész lemezt.
Végül a jó öreg “Melodija” lemezjátszó tökéletesen leamortizálta a korongot, “és több a zaj már, mint a jel”.
Ma már fel sem kell tennem a lemezt (úgysem hallanék zenét), csak ránéznem a borítóra, és megszólal a zene bennem, mert a jó öreg “Melodija” lemezjátszó belém égette annak minden hangját, mondatát.

RIP Barnus

A lemez tartalma:
1 Születésnapodra
2 Hány Cédula Egy Élet
3 Hazudj Valami Szépet
4 Altatódal Felnőtteknek
5 A Csend
6 Hány Cédulát Írtál
7 Mi Is Leszünk Szenilisek
8 Kicsi Ember
9 Kenyérdal

https://zenekucko.com/03395

1

Visits: 20

Publication author

offline 4 hét

Levin

Avatar 177
Comments: 2243Publics: 4687Registration: 22-09-2017

Vélemény, hozzászólás?

Authorization
*
*
Registration
*
*
*

2 × kettő =

Password generation